Annyi minden törtenik a munkahelyemen, hogy napi 4 bejegyzés ha elég volna rá. Viszont olyan szinten kellene diszkrét információkat megosztanom, hogy inkabb nem közvetítek a Kávézómból pár napig. Lehet, hogy ezeket az eseményeket majd néhány év múlva belerakom az egyik könyvembe. Ja. Majd amikor felmondtam, és jó messzire elkerültem. Meg nem árt hagyni egy kis időt a viharnak, hogy elüljön.

Nagy vonalakban azért annyit közölnék, hogy az eseményeknek én vagyok a főszereplője (ki más?) és a kis fekete kollégám. Meghirdették a műszakvezetői pozíciót, és most egy páran kaparnak. Én nem jelentkeztem, hiszen koncentrálnom kell a forgatókönyv-írói karrieremre. Az egyik jeleölt E''. Róla már volt szó. Amióta egyévvel ezelőtt megláttam, nem kedvelem. Azóta a csoportfejlesztő tréningek segítségével elmélyült a kapcsolatunk. Most már kifejezetten utálom.

Ő nem utál, csak nem érti, hogy miért viselkedek olyan beképzelten - legalábbis ezt hallottam vissza a kollégáktól. Ja. A közelében mindig beképzelt vagyok. Jól beképzelem, hogy

nyugodt vagyok nyugodt vagyok nyugodt vagyok

(ommmmmmmmmm)

E'' fekete afrikai, 22 éves. Napoleon szindrómája van. Azt hiszi ő a főnök, mindenkit utasítgat. A többiek meg csinálják. Kivéve Butchert és a litvánokat. Ha valakiket alapból kedvelek azok a franciák a németek, az olaszok és a litvánok. Őket nem lehet jobbra balra utasítgatni. Engem sem.

Hétfőn este meg majdnem összeverekedtünk egy apróságon. Nem akart normálisan elpakolni, mert hogy másnap úgyis ő nyit reggel 6-kor. Spóroljak az energiájával. Ha a barátom lett volna tiszta sor. De E'' -t mint kollégák még a legnagyobb ellenségemnek sem kivánnám. Egyszerűen csak ignoráltam, és hordtam a cuccokat a raktárba. Ő meg gondolt egyet, és elállta az utamat. Portugáliában nőtt fel, és mint egy meditárrán stílusú ember nyomta nekem a sódert. Én meg magyar vagyok, velem nem lehet vitatkozni. 10 perc alatt mind a ketten úgy felpaprikázódtunk, hogy abból bármi lehetett volna.

Neki több esze volt mint nekem. Csak ketten voltunk a boltban, és még mielőtt előadtunk volna egy jó kocsmai verekedést - vagy éppen kávézóbelit - felhívta a mobilján a Menedzsert, és kihangosította.

Mintha óvodában lennénk, komolyan.

Otthon azonban teljes kikapcsolódás várt. Az új lakótársunkkal a lettországi lánnyal mindennap összefutok a konyhában. 23 éves, és mindig csoki és pattogatott kukorica a vacsora. Fest és ezoterikus könyveket olvas.

- Nem szeretem a Maximát! - kiáltotte el magát.

Egy pillanatra nem kaptam levegőt.

"Nem szeretem a Maximát" - ismételtem el magamban, hátha nem értettem jól az angolját. Lehetetlen. Pedig nem.

Az előzményekhez hozzátenném, hogy szerepel a naplómban (hogyne szerepelne: gyönyörű lány, kicsattanó energiával és akasztófa-humorral) és a Maxima fedőnevet adtam neki. De erről neki semmi tudomása nem lehetett! Hogyan? Hogyan?

- Van nálatok Tesco Magyarországon, azt mondtad - ismételte meg magát, miközben egy nagymaroknyi pattogatott kukoricát nyomott be a szájába.

- Ja, persze. Miért nálatok Lettországban? - kérdeztem.

- Nincs. Maxima van. Mindenhol Maxima van. Nem szeretem a Maximát.

O. Képbe kerültem. Már azt hittem, hogy egy médiummal lakom együtt. Az étvágyam is visszatért.

Megosztottam a vacsorámat vele, amit állva, a konyhában az edényekből fogyasztottunk el.

- Mit olvasol? - kérdezte.

- Az elveszett szimbólumot.

Felcsillant a szeme, ahogy a könyvem boritójára nézett. - Á! És jó?

- Van benne egy két irodalmi eszköz, amit jól használ, majdhogynem mesterien.

- Olvastad a Dan Brown-kódot tőle?

Ezen morfondíroztam egy kicsit. Végül csak bólintottam. 10 óra vendéglátózással a hátam mögött a mai napra szánt vitatkozás-energiám a nullára fogyatkozott. - Nem mondom, hogy a a Dan Brown-kód a kedvenc kötetem, de nem volt annyira rosszul összerakva.

A továbbiakban visszatértünk a kedvenc témánkhoz, a bulis élményeink megosztásához. E'' -ről tökéletesen megfeletkeztem.