HTML

londonconfidential

"You had to choose between war and dishonor, you chose dishonor, you will have war" Churchill www.twitter.com/kadarmatyas www.youtube.com/kadarmatyas

Friss topikok

  • Kaland-Játék-Kockázat: Nem olvastad tovább? :) (2010.11.15. 15:48) Indira Myles: A viharfaló titka
  • Juci.86: Szerintem ez nem igaz, hogy nincs az embereknek ideje 250 oldalas könyvnél hosszabb könyvet elolva... (2010.03.11. 11:02) LA
  • Juci.86: Mit akarsz, legalább volt humora a csajnak. :) (2010.03.03. 00:44) I, Butcher
  • Juci.86: Nem csodálom, hogy nem tudod megjegyezni a rendeléseket. Mert az, hogy itt a koliban a büfésnéni i... (2010.02.18. 14:11) Is it perfect, Matyas?
  • Juci.86: Hát örülök, hogy így látod, én még nem foglaltam biztos állást ez ügyben tekintve a tényeket, de r... (2010.02.17. 23:51) Maxima

Linkblog

Találkozás Patricia Cornwellel - 1

2013.12.18. 21:50 Kadar Matyas

Charlaine Harris azt nyilatkozta, hogy mindig tudta, a titkos identitása író. Ezen elmosolyodtam. Igen, ez sok mindent megmagyaráz.

Sorsközösség volt szó, ami először beugrott.

Egy íróval találkozni olyan, minth egy régen látott, távoli, "legendás" rokon jönne hozzánk vendégségbe. (Azzal a különbséggel, hogy általában nekem kell elzarándokolnom Hozzá.)

Ez alkalommal Patricia Cornwell-hez.

Karácsony közeledtével ezévben London furcsa módon egyáltalán nem nevezhető hidegnek. Sötétnek, és esősnek igen, de semmi nem árulkodik arról, hogy tél közepén járunk.

Nem hallgatok zenét, inkább elmélyedek magamban.

Ez a legcsodálatosabb része az útnak.

A találkozás előtti pillanatok, percek, órák.

Akkor vagyok igazán önmagam.

Meg persz, amikor írok.

Patricia Cornwell, az amerikai bestseller író, akinek a magánélete éppolyan érdekes, mint Kay Scarpettáé, az általa megalkotott igazságügyi orvosszakértőé.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=540321759388763&set=a.493231040764502.1073741827.493216060766000&type=1

Szólj hozzá!

Guantanamo bay

2013.02.20. 22:57 Kadar Matyas

Pár hónap ezelőtt egy kis társaság gyűlt össze a nagymamánál Budapesten.

Mama egyfolytában utazik, látogatja a rokonokat, tartja a kapcsolatokat. Ebben ő a legjobb a családban. Ezúttal hozott házi pálinkát, amit meg is osztott velünk. Hát magamhoz tértem azt biztos. Egy korty után a jetlegem, a repülőút utáni nyűg, azonnal tova tűnt.

Mama mérgesen mesélte, hogy aznap ki kellett kapcsolnia a tévét, mert az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában nem csináltak mást, csak nevettek. De nem volt szó semmiről, mesélte, csak nevettek.

Nevettek a nagy semmin.

Mosolyogtam, és azt válaszoltam, hogy miért baj az? A nevetés terápiás jellegű. Miért ne?

Hát ma én kerültem ebbe a szituációba, amikor rádióadásban a műsorvezetők nem tettek mást csak nevettek.

- Hahaha... Guantanamo bay... haha... Guantanamo bay...Hehee...

Hogy lehet egy olyan dolgot, mint a Guantanamo-i börtönt viccesen emlegetni?

Kicsit kiakasztó.

Úgy döntöttem, hogy azonnal meg kell osztanom az élményt valakivel, akiben szimpátia ébredne irányomban. Az egyik bulgár ismerős, aki Game of Thrones - Trónok harca rajongó és lelkes kutatója a World Trade Center körüli dolgoknak, méllyen együttérzett velem, ahogy el is vártam tőle.

A mamámmal akkor senki sem érzett együtt, hanem egyszerűen mindenki csak még egy pohárkával akart a jó, ütős házi pálinkából. 

Ez szomorú, így utólag, de lehet, hogy míg a mamának a képessége a kapcsolattartásban rejlik, addig az én képességem pedig abban, hogy ki tudom választani azt, hogy egy adott problémát ki elé kell terjeszteni.

M

Szólj hozzá!

Palo Alto

2012.12.01. 22:36 Kadar Matyas

Csend. Mindenki lent dohányzik a kertben. A lett lakótársak egy vagonnyi cidert vettek, és azt pakolták be a nappaliba. Operát hallgatok a szobámban egészen addig, amíg a figyelmem elkalandozik. Aztán átváltok toplistás dalokra. Egy idő után mind ugyanolyan. Váltás. Filmzenék. The Human Stain, A Szégyenfolt.

Csend. Az új szobatársam szeptember elején költöztt be. Még most sem szoktam meg igazán.

Két hónapot vártam rá. Annyi idő kellett neki, hogy összeszedje a pénzt a letétidíjra meg a lakbérre. Magyar, otthon drum n bass DJ, itt Londonban meg, ami akad. Direkt akartam zenészt. Az volt az alapkoncepció, hogy tanulok valamit, mivel ha egy valamihez nem értek igazán, az a zene.

Nem tanultam semmit. Csak görnyed a számítógépe előtt, fején a hatalamas krumpli-fülhallagtó, dobol az ujjaival, és néha azt mondja, hogy "te figyelj, ezt ismerem, ezzel találkoztam, vagy ismerősöm, aki evvel találkozott" és így tovább.

És pörög.

Nonstop.

Az előző szobatársam újságíró volt, az azelőtti építészmérnök, könyvelő, orvostanhallgató, egy börtönviselt, aki gyilkosságért ült, de hét év után elengették. Hosszú a sor. De mind megegyezett abban, hogy Buddha-nyugalommal rendelkeztek. Már mint akkor ezt nem vettem észre. Most, hogy van ez a DJ-gyerek, most már van más viszonyítási alapom.

Csend.

Az asztalomon ülő jubileumos, királynős csészében a tea kihűlőben.

Blog. James Franco a téma a mai napon. Van erre húsz percem. Igen, húsz percem. Ebből két óra már el is ment. Hát akkor koncentráljunk.

2012 egy fura év volt. Portugália, Olaszország, Budapest, Balaton, Amszterdam, és hamarosan a Norvégia. A lista nem teljes. Régen bárhova mentem Európában azt mondtam, hogy itt bírnék élni. Ez két-három éve már nincs így. Mindenhol panaszkodnak. Ami változik, az a nyelvtudás elterjedése. Bár ebből következően lehet, hogy évekkel ezelőtt is panaszkodott mindenki, csak nem jutott el hozzám, mert nem beszéltek angolul, így nem értettem meg őket.

Gondolkodom egy sort. Hol láttam, melyik repülőtér könyvesboltjában James Franco Palo Alto című könyvét?

37 perc telik el.

Csend.

Genova.

Újabb 30 perc után azt mondom, hogy Genova (67% esély) vagy Amszerdam (33% esély).

Palo Alto. A cím egy kaliforniai város, ahol James Franco született és nőtt fel. 

Amikor kezembe veszem a vékony könyvet feltánik az író neve. Mintha hallottam volna már valahol. Amikor megfordítom a kötetet, a szerző fényképéről beugrik a színész, aki annyi rossz filmben szerepelt, hogy egyszerűen az agyam képtelen volt kapcsolatba hozni az írót és a színészt.

Egy kánikulai napon két találkozó között az 1. utcai Katz delije felé trappolva végig a Broadwayon láttam meg. Akkoris fáziskésében volt az agyam. Kellett egy perc mire rájöttem, hogy ki jön velem szemben. Mint említettem tikkasztó hőség volt, énmagam egy kockás bermudában, és egy vékony polóban léptem utcára, és mindenki körülöttem, az irodai figurákat leszámítva, a legkevesebb ruhadarabot öltötte magára. A magas, bőven 190 centis férfi erőteljesen lépkedett felém, vastag fekete kabátban, garbóban, fekete baseball sapkában, egy diavtosan túlméretezett napszemüvegben, egy nem feltétlenül szembe tűnően szép, inkább szolídan csinos, szintén magas hölggyel társaságában.

Sose vettem volna észre őket, ha a férfi nem csomagolta be magát úgy, mintha éppen a sí felvonóra várna valahol az Alpokban.

James Franco írásai az Esquire magazinban is megjelentek, így a borítószövege, és ez a pont ahol megálltam. Sose szoktam elolvasni a fülszöveget, és ezen a szokásomon most sem változtattam volna. Abszolút jó benyomásom támadt a kötetről első látásra, olvasásra, de a fülszöveg egy teljesen másfajta marketinggel próbálta eladni a könyvet - a szerző hírnevére koncetrálva. Hát sajnos James Franco egyfajta megélhetési színész, aki mindent bevállal, és úgy teljesít, mintha haveri alapon tenné, amúgy felvállról véve a dolgokat. Ha egy ilyen színész, ilyen attitűddel dolgozna az én egyik filmemben, azonnal megszabadulnék tőle.

A szöveg viszont tetszett. Mert egy "üres" szöveget olvastam. Üres szöveget, ami üres, mint egy dráma, mint egy színdarab szövege, amibe gyakorlatilag bármit bele lehet képzelni. Mint egy recept, amiből mindenki más ízű, állagú ételt főzz.

2012-ben az Avangers-en és a Skyfall James Bondon kívül egyetlen film se kötötte le a figyelememt tíz percnél tovább. Elkalandozott a tudatom, és ez nem feltétlenül veszem rossz dolognak.

A Palo Alto novellagyűjteményt pedig mintha pont arra találták volna ki, hogy elkalandozzon az ember tudata. James Franco saját élményeiből táplálkozott, amikor balhékról ír, drog- és alkoholfogyasztásról, a kaliforniai tinédzserekről.

Én a könyvet álnév alatt jelentettem volna meg, biztos vagyok benne, hogy sokkal többet értek volna el vele. Amikor olvastam, minden egyes kézbe vétel alkalmával egy perc kellett, amíg kitöröltem magamban mindent, amit az íróról tudtam, hogy élvezzem az írást. Az anyag félkész, vagy inkább negyedkész, a többit te adod hozzá. 

Ebben a pillantaban nem is vágytam másra.

X

Szólj hozzá!

Cher Not Commercial

2012.10.18. 20:40 Kadar Matyas

Hogy örültem, amikor véletlenül megtaláltam Cher Not Commercial albumát a youtube-on. Sose jelent meg CD-n, az internetről lehetett letölteni, és valamiért sosem jutottam hozzá. Hát most ez bepótolódott.

Én nem vagyok híve egy adott anyag kizárólagos internetes megjelenésének. A barátaim nagyrészének nincsen internete otthon, se számítógépe. Csak mondom.

Szólj hozzá!

Romeo

2012.10.01. 21:37 Kadar Matyas

Romeo, az egyik lakótársam kis 7-8 éves rokona lerohan a nappaliba, és ledobja magát a kanapéra. Ficánkol egy sort, miközben végig egy iPhone-on játszik valami focisjátékot. Kétszer fordul meg a tengelye körül, amíg a kanapén hagyott könyveimet félretolja a kényeleme megteremtése érdekében. Gondolkodik, hogy ráfeküdjön-e a zárt laptopomra, de szerencsémre úgy dönt, hogy másfajta pozíciót vesz fel.

Csak bólintok felé, amikor rámnéz, de különösebben nem vesztegeti rám a figyelmét. A nappali egyik falára erősített világtérképet szemlélem. Azt próbálom felidézni, hogy az mit hallottam eddig Namíbiáról. Azonkívül, hogy "jaj, de csodálatos", ami valljuk be őszintén nem bír információ értékkel. A mutatóujjamat rányomom arra a pontra, ahol az ország északi határvonala találkozik az óceánnal, és elkezdem húzni az ujjhegyemet a vastag, fényes papíron az óramutató járásával megegyezően.

A tetőtérben lakó albán házaspár nő tagja hangtalanul érkezik a nappaliba. Játékosan lenyomja a kisgyerek fejét, mire az kiabál, és körbefuttja a lányt. A lány lehet vagy 22 éves. Pár hónapos terhes. Mindennap hány. Sajnálom szegényt. Mindig mosolyog, mint egy ázsiai.

- Rómeo, Rómeo - nevet.

Ez a gyerek neve. Megakarom kérdezni, hogy ez vajon gyakori albán név-e, de aztán nem zavarom őket.

Félóra jegyzetelés után arra leszek figyelmes, hogy a gyerek csak úgy lógatja a fejét. A terhes lány a konyhában pakolgatott eddig, én meg arról írtam a világtérkép előtt, hogy 13 évesen a Rómeó és Júliát jobban élveztem, és éreztem, mint 22 évesen. 26 évesen meg egyszerűen elalszom rajta.

- Rómeo unatkozik - szólalok meg.

Az albán lány a világtérképhez vezeti a gyereket, és megkérdezi: - Hol van Európa?

Rómeo Angliára mutat.

- Hol van Anglia? - így az albán lány.

Rómeo pontosan belövi Londont.

- Hol van Magyarország? - kérdezem én.

Rómeo Afrikára mutat.

A lány is tanakodik erősen. Nem leli a kiírást sehol.

- Valahol Kelet-Európában keressétek - javaslom.

Eltelik egy perc. 

Hozok egy széket Rómeonak. Gyorsan felugrik rá, és megnézi magának Mongóliát, majd keres tovább.

- Megvan Albánia! - mutatja nekünk az ujjával.

Innentől kezdve a téma elterelődik, én pedig visszatérek a jegyzeteimhez. Afrika, mosolygok, ez valamiért feldobta a hangulatomat egészen hajnali kettőig, ameddig is az új könyvemet szerkesztettem. 

X

Szólj hozzá!

A sötét lovag - Felemelkedés

2012.09.01. 22:20 Kadar Matyas

A moziterem üres.

Sok ország mozitermében jártam már, de ez szokatlanul... meredek. Mint a hegyoldalak Svájban. Gyorsan taktikai megbeszélést tartok magamban, hogy hova érdemes ülni. Végülis megelégszek azzal a hellyel, amit a haragos arcú kislány a pénztárnál a jegyünkre nyomtatott. Imádom, amikor kevesen vannak a teremben. Akkor úgy érzem, mintha csak nekem és a barátaimnak folyna az előadás. Londonban mindig, még a legrosszabb filmen is telt ház van.

Örülök ennek a Batman-filmnek.

Nem érdekel, hogy ki csinálta. Felőlem Akira Kurosawa is rendezhette volna a Barátok közt színészgárdájával. Batman egy szimbólummá nőtte ki magát nálam, ami mára már sokkal többet jelent mint egy denevérnek öltözött, gazdag, önmarcangoló 40-esek által játszott 30-as férfi szuperdrága személyre (és hallucinációkra) szabott autójában üldözni a bűnözők archetípusait. Amikor külföldre mentem dolgozni, az első dolgom az volt, hogy kerestem egy Batman-képregényt. Otthon akartam érzeni magamat. New York-ban az Union Squire-i könyvesboltba jártam be az ebéd utáni kis pihenőmre, egy kis képregény olvasásra.

Talán ez a szokás arra vezethető vissza, hogy amikor egyszer, amikor nagyon kicsi voltam, kizártam magamat otthonról. Cserkészetről jöttem éppen, és senki sem volt otthon, hogy ajtót nyisson. Ültem a lépcsőkön, és vártam. Várásban mindig jó voltam.

Jött az új szomszéd, és köszönt. Egy 20-as éveiben járó néni volt, dús barna hajjal, kedves mosollyal. Láttam már egyszer-kétszer, de nem beszéltünk soha, ahogy most sem. Rá tíz percre, hogy eltűnt a bejárati ajtaja mögött, újra megjelent, hogy kivigye a szemetet. Megpillantott, és megkérdezte, hogy mire várok.

Bevallottam, hogy elfelejtettem a kulcsomat. Vagy a cserkészeknél a templomban, vagy pedig bent a konyhaasztalon.

- Gyere be hozzám, ott megvárhatod a szüleidet. Jobb, mint ide kint.

Vonakodva, de elfogadtam a meghívást. Igazából jobban éreztem volna magamat kint, mert nem volt jellemző, hogy a szüleim nélkül látogatok meg valakit. Azonban a kezdeti szorongásom öt perc leforgása alatt feloldódott, amikor véletlenül kiderült, hogy a néni abban a nyomdában dolgozik, ahol többek között képregényeket is nyomták.

Most is az ismerőseim, barátaim sorát nézve, leszámítva az újságírókat és az ex-katonákat, mind-mind képregényes és könyves körökből származnak.

Bob Kane tervezte Batman figuráját a DC Comics-nak. Superman figuráját vette alapul, valamint Leonardo repülőszerkezetét. Hát, az embert sok minden megihletheti, de ezt a részt nem kritizálnám, mert a képregényvilág egyik legjobban eladható karakteréről beszélünk, ami majdnem száz éve bestseller listás. Bob Kane egy olyan világot álmodott meg köré, amiben mindenki képes beleélni magát. Egyszerre egyszerű és komplex, ahol a legvadabb horrorírók és a legkönnyedebb limonádé scriptet pötyögő élvonalbeli alkotók is gond nélkül otthon érzehetik magukat.

Amikor megnyitottuk a Canary Wharf könyvkiadót 2009-ben, az járt az eszemben, hogy mostantól bármikor besétálhat az ajtón egy Bob Kane. És az a pillanat lesz az, amiért érdemes volt dolgozni.

A sötét lovag - Felemelkedés című mozifilmhez visszatérve annyit mondhatok, hogy mint A-kategóriás Denevérember-rajongó alapvetően negatív véleménnyel vagyok a filmről. Ezért sem írok kritikát róla. Ez egy blog, inkább az emlékekről szóljon, minthogy lehúzzam, miközben az alkotás rengeteg embernek tetszett, és rengeteg pénzt hozott ebben a katasztrófális gazdasági helyzetben.

- Miért kellett azt a hidat felrobbantani? - kérdezi az, akivel voltam. - Pont mint amikor nálunk felrobbantották a hídat. Ezek nem tudják, hogy mit idéznek meg.

Ezzel egyetértettem. Nekem is felkavarodott a gyomrom a híd felrobbantásánál. Fura.

X

Szólj hozzá!

A kedvenc festményem

2012.08.15. 22:52 Kadar Matyas

A kedvenc festményem egyértelműen Robert William Buss (1804-1875) "Dickens álma" ("Dickens' Dream"). Buss még a befejezése előtt elhunyt, de a kép befejezetlenségét én nem éreztem soha.

A legfélelmetesebb pedig Madarász Viktor "Hunyadi László siratása".

Az imént kikerestem az interneten, hogy ide linkeljem, de nem találtam elfogadható minőségű fényképet róla.

A Nemzeti Galériában láttam először eredetiben, és semmi nem készített fel a látványra. A műalkotás olyan hatalmas, és erős aurával bír, hogy megérdemelne egy saját termet. A márvány padló hidegsége szinte a lelkedbe hatol, és a halott arcán a fehér lepel olyan természetellenesen omlik le, mintha élne, és éppen most folytaná meg a férfit alatta. A két személy megmenthetné, de nem mozdulnak, mert azt hiszik, hogy már rég halott. O, egész regényfolyamot tudnék fantáziálni erről a képről, de most megyek aludni. Három órás edzés után minden vágyam, hogy egyszerűen csak elájuljak.

Cheers

Szólj hozzá!

Abelard (boy meets girl)

2012.08.01. 20:49 Kadar Matyas

Minden írónak javasolt egy papírt és egy tollat tartani az ágya mellett, ha esetleg arra riadna fel az éjszaka közepén, hogy az évszázad sztoriötletével ajándékozta meg az Ég.

Anekdóta: egyik híres forgatókönyvíró (a neve itt most kimarad, mert Budapesten vannak a könyveim, nem pedig itt velem Londonban, és az interneten képtelenség az adott idő alatt rálelni) ugyanezt a technikát alkalmazta, amikor is hajnalban az ötlet írásba foglalása után nyugottan visszaaludt. Tudta, hogy megfogta az Isten lábát. Tudta, hogy ez az ötlet megváltoztatja majd nem csak a karrierjét, de az életét is. Tudta, hogy a papíron biztonságban van az ötlet, nem fog feledésbe merülni, mint az álmai általában.

Reggel, amikor felkelt, ezt találta az éjjeli szekrényre helyezett papíron:

"Boy meets girl"

És akkor a fiú találkozott a lánnyal.

Ezt a történetet mindig képes volt megnevettetni.

Ma életemben először én is felírtam valamit. 

Amikor kiemelkedtem a kábé négyméterszer négyméteres paplanom alól, azonban megbizonyosodhattam róla, hogy az egész csak álom volt. Nem írtam semmit sehová.

Viszont emlékeztem arra, hogy az álomban mi volt a valóságban nem létező éjjeli szekrény szintén nem létező papírjára írva.

"Abelard"

Mosolyogtam. Hát persze. Az előző blogbejegyzésben szereplő "pszichiáter", hah, nem is tudom miért referáltam ilyen egyszerűen, amikor sokkal specifikusabban is kiemelhettem volna, volt a második, aki családon kívül, baráti alapon olvasta az egyik regényemet. A szabadidejében tartott előadásokon beszélt Abelardról, Hildegardról és egyéb nagy nevekről. Az egész hangulata valahogy hiányzik. Igen, hiányolom azt a közösséget. Hmm. Kár hogy itt Londonban nem járok ilyen előadásokra... Pedig rengeteg akad biztosan. 

Az álmot elmeséltem Ra-nak. Nem lepődött meg rajta, hogy kapásból ki is analizáltam az élményt. Ő is így szokta, mivel hinduként nőtt fel, és később változtatott csak vallást és kultúrát. Zárásként még hozzátettem, hogy évek óta ez volt az első jó álmom. Bár több ilyen lenne. Nem baj, ha ilyen egyszerű mint ez...

X

Szólj hozzá!

Ignatius (1. rész)

2012.07.01. 22:26 Kadar Matyas

Egy művelődési ház egyik kisebb szobájában ültünk, és hallgattuk a pszichiátert, aki előadásokat tartott a szabadidejében. Alig harmincan jelentek meg ezen a hideg, esős kedd estén. A jelenet, amiről írok több mint tíz évvel ezelőtt történt, mégis olyan tisztán emlékszem rá, mintha tíz perccel ezelőtt történt volna. Még a hallgatóság ruháiról is tudnék részletekbe menően nyilatkozni. A hangulat kedves, barátságos, és csendes volt, mivel mindenki ha mélyebben nem is, de látásból ismerte egymást, és a többség gyakorlottan jegyzetelt. 

- ...Egy nemzetközi modell volt - mondta a pszichiáter. A mondat elejét nem kaptam el, mert sugdolóztam valakivel. - Mindent kipróbált az életben, amit ki lehetett próbálni, mivel folyamatosan utazott, és elképzelhetetlen mennyiségű pénzt keresett. - folytatta a pszichiáter, és itt fel is kaptam a fejemet. Innentől kezdve érdekelt a téma. - AIDS -et kapott.

Csend.

A psziciáter gondolkodott egy sort, miközben az eső dobolt az ablakon. - Miután a fiatalembert diagnosztizálták ezzel a halálos betegséggel az okkult tudományokhoz fordult, és avval a lendülettel, amivel belevetette magát az élet élvezeteibe, amikor modell lett, most a tudás hajszolása lett a cél. Lenyűgöző a történet, komolyan mondom.

Újabb csend. Az egyik öreg néni, kivett egy cukrot a táskájából, amit jegyzetfüzet alátétnek használt, és becsúsztatta diszkréten az ajaktalan szájába.

- ...Aztán persze a fiatalember meghalt - vont vállat a pszichiáter, már ha váll vonásnak lehet nevezni a mozdulatot. Inkább egy öntudatlan rándulás volt ez, mintha a rossz emlékeket akarná ellökni magától, lerázni a válláról. Személyesen érintette az ügy, ezt gyerekként is megértettem.

Nem tudom miért maradt meg ez, talán a modell sztorija miatt, talán azért mert először láttam olyan érzelmi megnyilvánulást, aminek a beosztályozásán percekig kellett filozofálnom, mindenesetre most újra előkerült az emlékeim több száz emeletes raktárából, onnan is valami poros részből, ahol nem jártam már vagy tíz éve.

Ignatius.

A név azonnal érkezett, mintha emlékeznék rá, nem pedig az agyam kreativitásért felelős része szülte volna.

Ahogy a néve meg volt, rögtön le kellett írnom valahová, nehogy amilyen könnyen jött olyan könnyen el is illanjon.

De nem volt ok az aggodalomra. A név megmaradt bennem hetekkel azután is, hogy beleszőtten a regényembe. Vagy inkább a regényem követelte ki a karaktert?

Amint alkalmam nyílt rá, utánanéztem az Ignatius névnek. 2012 lévén ez annyit jelentett, hogy kigoogléztam. Először is a betúzéssel akadt probléma. Amikor a név "megjelent a lelki szemeim előtt", akkor Ignáciusként jelent meg az egyik New York-ban játszódó dialógban, ahol magyarul beszélt.

Hagyjam így? Ignácius? Vagy legyen latinosabb: Ignatius? Hmmm...

Szólj hozzá!

There were bells

2012.06.01. 23:19 Kadar Matyas

Két évvel ezelőtt, decemberben Berlinben töltöttünk Armanddal egy hetet. Hatalmas hó takarta az utcákat, és a hosszú fekete kabátom, amit évek óta nem használtam (tekintve, hogy Londonban gyakorlatilag nincsen tél) most a fehér jég por tetejét súrolta, ahogy tébláboltunk a város utcáin. Armand bankárként extra juttatások tengerében lubickolt, amit időhiányában soha nem tudott kihasználni. Ezúttal szerencsére csodák csodájára képes volt szabadságot szerezni. Elintézett nekünk egy szállást egy öt csillagos szállodában, név szerint a Pullmanban. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen szintű helyen hajthattam álomra a fejem. Szuvenírnek elhoztam a papucsot (megkérdeztem, elhozhattam, ha valaki kiváncsi erre az információra)

Ma este a Pullmanos bolyhos, fehér papucsom hegyét nézem. Fenntartom az asztalon, a laptopom mellett, ahogy azt láttam régen a tévében az újságírókat játszó színészektől. Apa ilyenkor mindig kifejezte a nem-tetszését: "Milyen bunkók"  mondta.

"There were bells"

"Valahol harangok szóltak", áll a papíromon a kollégáim által hierogrifáknak tituált írásommal. A papírról talán érdemes annyit megemlíteni, hogy egy borítékszerű újrafelhasznált papírról beszélünk, amibe a Kávézómban a kroaszanokat pakolom. 

"There were bells" írja Grant Morrison a Batman képregény füzetben. "Valahol harangok szóltak"

Batman haldoklik. Batman megéli a legnagyobb tarnsformációt, amit egy ember életében megélhető.

"There were bells" mondja. "Valahol harangok szóltak."

A mondat folyamatosan visszatér, mint egy refrén a szövegben, és ez egyrészt nem illik bele a történetet elregélő szövegbe, és az ismétlés által kiemelkedik, hihetetlenül hangsúlyossá válik, másrészt szintén az ismétlődés miatt egyfajta "mellékízt" ad a szövegnek. Gyönyörű. Grant Morrison egy író-isten, és ez, a R.I.P. : Lost Chapter egy klasszikus.

"Valahol harangok szóltak" olvasom a csomagoló papírra írt szöveget, amit akkor véstem bele, amikor persze a legnagyobb sor állt hozzám.

Csend.

A lakótársaim vagy alszanak, vagy az Olimpiai falu vagy a Soho bárjaiban dolgoznak.

Szinte hallom a harangokat.

A szobatársam, akit a továbbiakban "Szobatárs X"- nek hívok a blogban, javasolta, hogy hagyjak egy adott, befejezett szöveget (az én esetemben regényt) állni, pihenni vagy három hónapig, és aztán olvassam el az elejétől a végéig.

Ez az első alkalom, hogy a gyakorlatban is tesztelem ezt. Kicsit sajnálom, hogy kiköltözött márciusban, de biztos vagyok benne, hogy sokkal boldogabb ott, ahol most van.

A regényemben, aminek a végső verzióját december-január-februárban írtam meg Budapesten szintén tartalmazza ezt a mondatot.

"Valahol harangok szóltak"

Persze, nem olvastam akkor még a Batman R.I.P Lost Chapterét, és ezen az éjszakán azon tűnődöm, hogy belenyúljak-e emiatt a regényembe, amit egyébként lezártnak (vagyis magamtól további változtatást nem eszközllök rajta, kivéve ha az egyik szerkesztő javasolja) tekintek február óta.

Csend.

Szinte hallom a harangokat.

Leveszem a lábamat az asztalról, lecsukom a laptop fedelét, és az egyik tollal (egy a több százból ami az íróasztalom tetején mered a palfonra mint nyilak a vadász tegezében) elkezdem festeni a hierogrifáimat a kroaszanos papírra. Írom ennek a blognak a szövegét, miközben hagyom, hogy az agyam kikapcsoljon, és úgy írjak mint egy médium. Vagyis ne azt írjam le, amire előzőleg gondolok, amit megterveztem, a fejemben összeraktam, hogy majd leírom, hanem pont fordítva, leírom, és később elolvasom, mintha valami újat olvasnék. És új is.

Mint amikor a színész improvizál a színpad deszkáin.

There were bells

Megáll a kezem. Egy ponton tartom az olcsó reklámtollat, amit annak idején valami ügy intézése közben kaptam New Yorkban. A "TD Bank" logójával szemezek, hátha az kizökkentene az elakadásból. Már annyira nyomom a toll hegyét, hogy mindjárt átszúrom az íróasztalom lapját.

Mi legyen? Átírjam a regényemet? Kihúzzam a mondatot?

There were bells

Valahol... 

X

 

Szólj hozzá!

2012.05.01. 22:51 Kadar Matyas

"It's happening. You can no longer avoid it than a falling man can avoid the ground.

This is where you were always going to be. You always seem to find your way back to the dark places

It's where you find clarity"

David Finch (Batman: The Dark Knight #4)

"Már megint ugyanaz történik. Tovább már nem tudod elkerülni, mintahogy a zuhanó ember sem képes elkerülni a földdel való találkozást

Mert ez az, ahol mindig is leszel. Valahogy mindig képes vagy megtalálni az utat vissza azokra bizonyos sötét helyekre.

Mert ez az ahol önmagad lehetsz, ahol végre tisztán láthatod a dolgokat" 

David Finch (Batman: The Dark Knight #4)

És még kérdezi valaki, hogy miért szeretem a képregényeket?!

Én is mindig megtalálom az utat vissza oda, ahol önmagam lehetek. 

Ez igazából nem egy konkrét hely, hanem egy érzés. 

Amikor írok.

Akkor vagyok igazán önmagam, amikor írom a regényeimet.

X

Szólj hozzá!

Sir Anthony Hopkins

2012.04.10. 22:43 Kadar Matyas

Szólj hozzá!

Friday Night Lights (3. rész)

2012.02.01. 21:27 Kadar Matyas

Éjféli londoni metró. Soha ilyen rosszul megtervezett szerelvényeket még nem láttam a világon. Szerintem a legjobbak azok, amik Budapesten futnak. Bőven akad hely. A londoni olyan mint egy cső, és ha az ajtónak dőlsz, akkor előre kell hajolnod, mert ugye félkör alakú az egész. Nagyobb a tömeg mint a pubban, és mintha én lennék az egyetlen, akin nincs nyakkendő. Leragad a szemem, és nehezemre esik kapaszkodni. A fáradság egyik pillanatról a másikra zuhan rám, és a hátamat az ajtónak vetve félig lehunyt szemekkel próbálom magamat tartani, amíg az én állomásomhoz nem suhanunk.

Hogy szórakoztassam magamat, megnézem egyenként magamnak a körülöttem utazókat, és megpróbálom kitalálni, hogy mi lehet a nevük, a foglalkozásuk, az életük, hogy boldogok-e, stb. Szerintem nem én vagyok az egyetlen író, aki ilyennel üti agyon néha az idejét.

A bor dolgozik bennem, és a fantáziám egyre vadabb dolgokkal rukkol elő. Inkább nem részletezném. Nem is ez a fontos. A következő megálló a fontos, ahol is egy brazil lány pattan fel a csupa férfit tartalmazó konzervdobozba. Körübelül öten leszállnak, így egy egy négyzetméteres hely marad neki. Pont a szemben lévő ajtó széléhez dől, ahogy én is az én oldalamon. Persze köztünk rengetegen lógnak a plafonról.

A lány haja egyenes, barna és fényes. Egyszerűnek látszik, de avatott szemek felfedezhetik benne a majdnem egy órás munkát. A ruhája fekete selymet utánoz, és éppen csak annyit takar belőle, hogy London fegyvertelen rendőrei ne tartóztassák le. A test egyszerre vékony, és kerekded, mellei két hatalmas alma, amit a fekete koktél ruha felső része mintha nem eltakarni kívánna, sem a helyén tartani, hanem tálcán felkínálni az arra érdemesnek. A lány kezében a fekete tűsarkúja, meztelen talpa a koszos metró padlót érinti. Nem részeg, de nem is józan. Egyenes vonalat még végigkövetné, de mondjuk ezerből már nem tudna visszaszámolni úgy, hogy hol hármat hol ötöt von le. Spicces volt a drága, és erre még valami ideg is rájött, mert a dús, szép ajkai meg-megrándulnak. Ja. Nem idegesség az, hanem a körülötte ingó férfiak veszik szemügyre a felhozatalt. Windowshopping, ahogy az angol humorosan mondja. Szó nélkül, gonoszul néz a lány mindenkire, mire azok elveszik a tekintetüket. Belevaló csaj. Cool.

Száguldunk a hernyólyukban, és amikor már azt hiszem ez a kis történés okozta érdeklődési hullám elsimul, a lány egyenesen rámnéz.

- Hé, te! - így ő.

Persze rögtön a kapaszkodóknál elhelyezett reklámokra irányítom a figyelmemet.

- Hé - és mond valamit, de nem értek semmit a metró ricsajától.

Megigazítja a szoknyáját, ami valahol a combja felsőrészén ér véget, és teljes testével felém fordul.

Öt ember áll közöttünk.

Úgy döntöttem meg kockáztatok egy pillanatot, amikor is belenézek a fekete gombszemeibe. Ő úgy figyel engem, mint egy tanár a diákot, aki éppen most kapott rajta puskázáson. A lány fiatalabb nálam. Huszonkettőre saccolom. Ráncolja a homlokát. Nem mintha lennének ráncai.

- Matt? - így ő, és mind a ketten ledöbbenünk.

Először én, aztán ő, hogy én ledöbbentem.

- Hello there - intek, és mosolygok. A fogamat megfestette a vörös bor, szóval csak mosolygok. Most veszem észre, hogy mennyire fáj a fejem, de valahogy ebben a pillanatban el is illan a kellemetlen érzés.

A lány közelebb furakodik hozzám, és olyan közel áll meg, hogy a cipőmhöz ér a meztelen lábujja. Mindegyik lábujj körme egyébként festett. Vörös. Szeretem a vöröset. 

Bogi jut eszembe. És a sörös korsója a hűtőben.

A lány beszél hozzám, de nem hallom, és közelebb kell hajolnom hozzá. Az ajkai a fülemet érintik.

- Matt te vagy az? Istenem semmit sem változtál! - mondja nekem, és az arca őszinte boldogsággal telik meg, és a spiccesség is már a múltté. 

- Hello, jó látni téged. Te se változtál semmit - mondom mosolyogva, pedig fogalmam sincs, hogy a brazil lány kicsoda. Régi ismerős nem lehet, mert elég jó a memóriám, de új ismerősnek tökéletes :)

- Autóbalaesetem volt, azért nem ismertelek fel, bocsánat.

- Autóbaleset? - kérdezem. - Mi történt?

- Á, a férjem részegen vezetett - legyint. - Már nem a férjem.

- Meghalt?

- Nem, elváltunk.

- Értem. Sajnálom.

A beszélgetés elhal.

A metró lelassul, majd megáll. Az ajtók kipattannak.

- Itt laksz a környéken? Te, én is, fussunk már össze valamikor - és erre felnevet, és tesz egy olyan fej mozdulatot, amitől megfagy az ereimben a vér. Nem azért mert ronda, vagy bármi, hanem mert minden részlet hirtelen a helyére ugrik.

Ismerem.

Hah, hogyna ismerném!

Az egykori legjobb barátommal beszélgetek.

A brazil lány integet, és lelép a peronra, és eltűnik a mozgólépcsők felé igyekvő kavalkádban.

Brazilt írtam volna? Perui. A legjobb haverom. Félig perui, félig angol. Csak amikor még találkoztunk legalább hetente egyszer a szombatonként a képregény bevásárló körutakon, a neve Brendon volt.

Az ajtók becsapódnak, és a metró már hajt is tovább az én megállóm felé.

Az agyam most kristálytisztán veszi sorjába a tényeket. Brendonnal nem találkoztam már vagy öt éve. Talán négy. És átoperáltatta magát. Nővé. Soha, de soha nem említette, hogy ilyen dolgok felé vonzódik, vagy akár az érdeklődés szikrája ütötte volna fel benne a fejét. Semmi. Huszonkét évesre saccoltam, de annál több, értelemszerűen. Hmmm. Mi történhetett az utóbbi négy évben??

Grimaszolok a gondolatra, hogy azt mondtam neki: "Te se változtál semmit"

(vége)

Szólj hozzá!

Friday Night Lights (2. rész)

2012.01.01. 22:22 Kadar Matyas

A pubban kétszer annyi ember próbál (sikerrel) beférkőzni, mint amennyi számára hely akad, és valahogy mindegyikük profi a menőverezésben, még akkoris ha több mint két sört szállítanak a bárpultól az asztalukig. Mindenfele olcsó szobrok utánzatai, de azok még mindig jobbak mint a festményutánzatok a falon, és kategóriákkal jobbak a pultosoknál, akik úgy viselkednek, mintha te pénzt akasztanál le róluk, nem pedig azt ajánlanád fel egy túlárazott sörért. Voltam már itt nem egyszer, de nem keresek ismerős arcokat. Londonban akár napi szinten is lemehetsz egy helyre évtizedekig, soha nem találkozol ugyanazzal az emberrel. De azért a táblán jelzett borkínálat (vörös 5 font, fehér 5 font a részletekben inkább ne menjünk bele) eszembe juttatja Bogi búcsúpartyját, amin a tömeget átkiabálva közölte, hogy Londontól hánynia kell, és soha nem akar visszatérni erre a helyre. Ide, ahol állítása szerint egyetlen orvost sem kápráztatott el a horror, ami kifolyt az orrán száján. Az egyik orvos paracetamolt írt fel neki, és forró teát és fürdőt ajánlott, mert hogy Bogi nagyon megfázott. Bogi erre hazament, és amikor ihlete támadt, egy sörös korsóba gyűjtötte a vérét, amit felköhögött, krákogott, és azt másnapig, az orvossal való második találkozásáig a hütőben tartotta. Sajnos a lakótársait elfelejtette figyelmeztetni, és néhányan írásban és szóban is reklamáltak. Bogi ezt úgy vette, hogy még többen csatlakoztak az őt támogató táborhoz.

Végül másfél évet otthon töltött, és különböző kivizsgálásokon vett részt, heteket töltött állami és magánklinikákon.

- Ahogy leszálltam a gépről Varsóban száguldottunk rögtön a Sürgősségire. Na, és mit mondott az orvos? Hogy nincs semmi bajom! - kiáltja Bogi a kerek asztalnál, amit valahogy sikerült a bandának megkaparintania, és ahol mind a tizünknek kényelmes hely adatott.

Jeffre nézek. Jeff kertész, egyedül dolgozik, és meló közben hangoskönyveket hallgat. Ötven-hatvan éves Új-Zélandi gyerek, és szerintem minden könyvet olvasott már. Még azokat is, amiket jövőre fognak kiadni. Még azokat is, amiket még most írnak. Még azokat is... O... tudtam, hogy nem kellett volna a vörös bort rendelni. Egy kortytól már fejre álltam. A fogam fehérségét meg jobb, ha nem ellenőrzöm az átellenben felfüggesztett "velencei" stílusú tükörben. O... A fogaim sötétek mint a... Nagyszerű. Kénytelen vagyok csak mosolyogni a poénokon.

- Csalódtam Ian Rankinban - súgom neki.

Ő bólint.

Mellette egy velem egyidős gyerek, akiben indiai vér éppúgy megtalálható mint európai fehér. Hihetetlenül vékony és magas, és valamiért úgy öltözik mint egy Anne Rice vámpír. A zakója mintás falikárpit, a nyakkendője vastag, annak tűjén mintha valami mintázat lenne, mint egy kameón. (Ha nem tudod mi az a kameó guglézd ki, érdekes ékszer)

- Hah, hogy ez egy mekkore egy k... - mondja, és az iPhone ját odatartja nekem.

Egy győnyörű nőt látok egy jachton egy pezsgőspohárral a kezében. Harminckét fogát megvillantó mosolyából arra következtetek, hogy egy boldog, kettő, nem rendelt vöröset a krétával rajzolt menűről ebben a pubban a közelmúltban.

- Ki ez? - kérdezem komoran.

Jeff válaszol. - Az új albérlőm.

Ezekután a mellette ülő szőke egyetemista gyerekkel együtt magyaráznak a félig indiairól valamit, amiből én annyit szűrők ki, hogy az iPhone-ját nyomogató, magában kuncogó figura vagy most diplomázik mint fogorvos, vagy csempéket árul az IKEÁ-ban. Esetleg mindkettő. A zaj olyan zavaró, hogy nem érteni semmit, amit a kerek asztalunk másik féltekélyéről beérkezik verbális formában. Próbálok a non-verbális eszközeikből kiolvasni az információkat.

Bogi szőke, és úgy fest és öltözködik, mint egy egyetemista, aki éppen valamiért tüntetni készül. Gesztusai ezt még alá is támasztják. Közben pedig csak még egy sörért küldi el azik régi közös ismerősünket.

- Neked még egy vörös bor?

Bólintok, és megköszönöm, és mire észbe kapnék, hogy jaj, bármit csak azt ne, már a következő pohár kihívóan bámul rám az asztalról.

- Ez gyors volt - morgok, gondolva az én húszperces sorbaállásomra.

Bogi vállat von. - A pultos, nézd, az ott, az a...

Gah, nem értek semmit, mert valami új szám jön valami X-faktoros felfedezettől, és népet ez felettébb boldoggá teszi.

A vámpírnak öltözött gyerek újabb fotót mutat egy másik lányról, és közli, hogy megvolt, de nem volt jó, és hogy egy hónapja visszaköltözött az anyjához Nottingvalahová, és hogy küldött üzenetet neki a facebookon, hogy látogassa meg, erre ő kitörölte. Magában felkuncog egy sort.

Próbálom nem a plafon felé emelni a tekintetem.

Valaki mellém ül, és egy újabb ismerőst fedezek fel. Mind Bogi haverjai, és csak akkor látom őket, amikor Bogi is jelen van. Szóval az asztalnál ülőkről másfél éve nem hallottam hírt. Az új jövevény fiatalabb nálam, Új-Zélandi akárcsak Jeff (akivel feltétlenül kell beszélnem ma este még Ruth Rendell ről), és egy magánklubban dolgozik. Hozott magával egy sört, és egy bort nekem. Tiltakozni akarok, de inkább udvariasságból elfogyasztom.

- Mi van a Földrengéssel? - kérdezem tőle, miközben a másik oldalról a vámpírruhás még egy fotót mutat, és eljátszom, hogy megnézem, és bólintok rá, de nem érdekel az egész.Mondanom sem kell, hogy a képhez valami ordenáré sztorit fűz, és minden buddhistás képességemmel arra koncentrálok, hogy kizárjam őt, és a hangját, és csak a kiwire, az Új Zélandira figyelek. - Mi van a Földrengéssel? - ismétlem meg hangosabban a kérdést.

Vállat von.

- Kiköltözött. Ott hagyta a depozitját is. Nem érdekel.

Integetek neki. - Nem, nem. A földrengés. Otthon. Remélem senki az ismerőseid közül nem sérült meg.

- Akkor amikor történt pont otthon voltam - elborul az arca. - Szörnyű. - Azzal lefordul a székről, és elmegy.

Bogi felé intek. - Meddig maradsz ezúttal? - kérdezem, és vigyorgok.

- Matt - mutat a fogaimra, de aztán inkább hagyja a dolgot, mert úgy teszek, mintha nem érteném a dolgot. - Meglátjuk. Visszakaptam a régi állásomat, és zóna egyben lakom.

- Szóval igaz - mondom elismerően.

- Találd ki mennyi egy hónapra!

Gondolkodom. - Ezer?

- Hétszáz.Találd mennyit keresek egy hónapban.

- Ezret?

- Hétszáz huszat.

Rákerekítem a szemeimet.

Bogi vállat von.

Leutánzom a váll vonogatós gesztusát. - Hallottam, hogy az Icelandben leértékelték a mini csokis muffinokat. Talán megengedheted magadnak, hogy egyet megmikróz vacsorára.

Bogi elhúzza a száját. - Nem tudom, hogy hogy fogok megélni... Londonban még az is pénzbe kerül, ha levegőt veszel...

Értelemszerűen nem mondhatom azt Boginak, aki másfél évig volt a szobatársam, és akivel kétszer háromszor mentem bulizni hetente, és nem akármilyen kalandokat éltem át, akinek ismerem a szüleit, aki ismeri az én szüleimet, és akit többször meglátogattam Lengyelben, hogy esetleg béreljen egy olcsóbb helyet.

- De végre zóna egyben laksz. Ez volt a vágyad, elérted. Hurrá! - felkapom a kezemet az asztalról, és mutatom a tenyeremet, hogy csapjon bele.

Belecsap. 

- Őrült vagy, én mindig is tudtam - nevet.

Mosolygok, ezen a tipikusan londoni párbeszéden, és azt mondom: - Még egy sört?

Jeff közben arról beszél, hogy milyen hideg van, és egyre rosszabb a szabad ég alatt dolgozni, egy másik az amerikai külpolitikát gúnyolja, egy megint másik, az új lakótársát szidja, aki Cambridge-ben végzett, litván, és nagyon intelligens, de lehetetlen vele együtt élni, semmit nem takarít, mindent széthagy, csapkodja az ajtókat, és nem kapcsolja le soha, de soha a villanyokat.

- És miért nem rúgod ki? - kérdezem a tömeget túl kiabálva.

A szlovák lány rámbámul. - Miért rúgnám ki? Odaadtam neki a CV-met (önéletrajzomat), hogy majd a cégénél ajánljon már be.

Oké, kortyolok a hatodik boromból.

A pultnál, miközbe rendelem az italokat kiderül, hogy a pultos magyar, de nem különösebben érdekli, hogy én is az vagyok (pedig ilyenkor New Yorkban, vagy bárhol máshol a világon biztos leállnánk beszélgetni vagy egy negyedórára, haha, itt Londonban nem így megy), és a mellettem álló figura összetéveszt valakiével, volt kollégájával vagy mi, és hiába mondom neki, hogy téved, ő mondja a magáét, mire azt mondom neki szomorúan: - De hát te sose hívsz - mire fura képet vág, de én a szünetet kihasználva visszatérek az italokkal a kerek asztalunkhoz.

Félóra múlva búcsúzok Bogitól, mert hogy heti hét nap tolom az igát, és nem szeretnék éjfélnél tovább éjszakázni, különben a következő jónéhány napban tíz percenként espressókat leszek kénytelen magamba önteni.

- Nem is meséltél magadról semmit - panaszolja.

- Mert velem mostanság nem történik semmi rendkívüli. Amióta nem te vagy a szobatársam nyugottak a hétköznapok...

Nevet.

Én is.

Bevallja, hogy csak azért jött vissza, hogy Jeff-fel letárgyalja, hogy mennek együtt Új Zélandra melózni. A földrengés után, ugye rengeteg tenni való van.

- Te utazol - mondom neki. - Engem meg csak hagyj hátra. Ugyan, már megszoktam az unalmas életemet itt.

Alig húszperc múlva találkoztam egy lánnyal a metrón, aki enyhén szólva is megrengette a világomat. 

Folyt. köv.

 

Szólj hozzá!

Friday Night Lights (1. rész)

2011.12.01. 22:30 Kadar Matyas

"Többet tudott a Marvel-univerzumról mint Stan Lee" idézet Junot Díaz "The Brief Wondrous Life of Oscar Wao" című Pulitzer-díjas könyvéből.

Brendon nem sokkal Londonba érkezésem után az egyik legjobb haverom lett, akivel tipikusan szombatonként találkoztam az Oxford Street-en, ahol is átvettem az előrendelt képregényeimet a Comicana nevű kis boltban.

Gyakorlatilag ez volt az egyetlen közös pont az életünkben, és nagyjából nem is tárgyaltunk ki mást, csak a képregényeket. Londonban született, perui anyukától és angol apukától, és lévén nálam pár évvel fiatalabb a dolgok kilencven százalékáról külön bejáratú véleményét nyilvánította ki a maga temperamentumos módján, általam nagyra becsült brit akcentussal.

A Főnix történetét tartotta a legjobb sztorinak, és amikor egy kávé mellett elmagyarázta, hogy neki mit jelent, hogy egy hétköznapi kedves lány hirtelen a Főnix-erő birtokába jut, ami a világegyetem legpusztítóbb fegyvere, elméletben és gyakorlatban is korlátlan, a hatalom a fejébe száll, megőrül, és mindenki ellen fordul, akit szeret. Mind a ketten metafóraként gondoltunk rá.

Aztán rengeteg víz lefolyt a Temzén, évek teltek el, és nem gondoltam rá többet. Több száz, ha nem ezer emberrel megismerkedtem, egyszerre több állásban kellett megállnom a helyem, otthon pedig írtam a regényeimet, egy órát az angol nyelvű regénybe, egy órát a magyarnyelvűbe, egy órát a képregénysorozatomba stb, és mind persze teljesen más fajta anyag volt.

London egy átjáróház, és természetes, hogy a legjobb haverod egyik nap közli: "Jaj, képzeld mi van, a ma esti repülővel megyek Sydneybe, mert egy jó állás ajánlatot kaptam" Persze Sydney behelyettesíthető bármilyen várossal, Brightonnal éppúgy mint New Yorkkal. A lényeg ugyanaz. Az ember akaratlanul is megváltozik, és tanul, és fejlődik, és az űr, amit a várost elhagyó barátok hagynak egyre gyorsabban és gyorsabban gyógyul be. És az ember rájön, ráérez, hogy hogyan kezelje a dolgokat elegánsan, mert sokszor ezek a barátok mint a bumeráng, visszatérnek. Szóval ahogy a dalban is megírták, "soha ne köszönj el örökre". Nem meglepő módon a beszélgetések ugyanott folytatódnak, ahol pár hónapja, éve abbamaradtak.

Csörög a telefon. Bogi az. Mosolygok, és végighúzom azt a vonalat, ami a negatív karakter karja lesz a képen, amit rajzolok. Az egyik képregényfüzetem egyik egészoldalas képéről van szó, ahol is a negatív karakter, egy nő, egy vár tetején tombol, és a jó karakterek előtte fekszenek a köveken vérben, tehetetlenül, félholtan. Téglalapot rajzolok szabadkézzel, amibe majd ez lesz írva: "folytatása következik". 

Leveszem a lábamat az asztalról, és az A/4-es papírtömbömet félredobva felkapom a mobilt.

- Hello, Stranger - akarom mondani, ami annyit tesz viccesen értve, hogy "hello, idegen", amit persze azoknak szoktak mondani, akik egyáltalán nem idegenek. Mivel a torkom száraz, a nyelvem megbotlik, és így köszöntöm az évekkel ezelőtt lengyelbe visszaköltözött szobatársamat: - Hello, Strangler - ami annyit tesz, "hello, folytogató".

Bogi nem hall semmit, a vonal másik végén dübörög a zene.

- Hello, Matyas, hallasz, hallasz?

- Persze, hogy hallak, buli van?

- Matt, nem hallok semmit! - ordítja Bogi, aki másfél évvel ezelőtt lázálomban vergődött a nappalimban, és amikor felébresztettem az orrából ömleni kezdett a vér, majd egy adagot fel is öklendezett.

- Hol vagy? - kérdezem normál hangon, és közben a rajzomban gyönyörködöm, és emlékezem Kubert által mondott szabályra: lehetőleg ne ugyanazokat az arcokkal dekoráld tele a papírodat.

Bogi megszakítja a vonalat. Nem reagálok semmit. A rajzomban gyönyörködöm. A mobil a kezemben, mert tudom, hogy Bogi most a kijáratot keresi, és amint kiér, rágyújt, holott nem szabadna dohányoznia, és SMS-t ír, miközben utál SMS-t írni. A mobil felberreg, üzit kaptam. Kinyitom: a pub címe és egy szavakba foglalt artikulálatlan ordítás buzdít arra, hogy most azonnal induljak útnak.

A rajzomban gyönyörködöm. És gondolatban kikérem a nagyok véleményét. Első Kubert. Rossz, mert minden arc gyakorlatilag egyforma. Stan Lee. Rossz, nincs elég akció a képen, nincs elég mozgás. A "kamera" nincs elég közel a témához, hogy az olvasók jobban bele élhessék magukat.

Több drámát!!

Több akciót!!

Több intenzitást!!

Bogira gondolok, és arra, hogy másfél évvel ezelőtt a szobámból lelépcsőztem a nappaliba, ahol Bogi aludt a vendégem lévén, és észre vettem, hogy nagyon nagyon beteg. Megráztam a vállát, hogy megtudakoljam nincs-e valamire szüksége. Bogi arca alig mozdul, a szemi alig nyíltak résnyire.

- Matyas... - dünnyögte, majd hirtelen felült, a homlokunk majdnem összekoccant.

Az orrából ömleni kezdett a vér.

- Matyas... - futott neki még egyszer a mondandójának, de derékből kifordult, hogy a padlóra öklendezzen a sárgás véréből egy keveset.

Dráma? Akció? Intenzitás? Nekem pont az ellenkezője kell...

Sőhajtok.

Eldöntöm, maradok itthon.

Újabb zizegés, újabb SMS, ezuttal egy listával, hogy kik vannak még ott a pubban Bogi welcome partyján.

- Na ne... - fintorodok el hitetlenségemben.

Tíz perc után már se én, se a legjobb ruháim nincsenek a kelet-londoni szobámban.

A földön pedig ott a rajz, rajta a negatív karakterrel, aki tombol, és aki "boldogan" kürtöli világgá a vár tetején a diadalát, miközben a jó karakterek vérben fetrengenek előtte, tehetetlenül, félholtan...

Folyt. köv. 

 

  

Szólj hozzá!

Almost there...

2011.11.15. 21:33 Kadar Matyas

"You had to choose between war and dishonor, you chose dishonor, you will have war"

Churchill

Szólj hozzá!

Matyas, I wanted to borrow your face for the Halloween Party

2011.11.01. 23:39 Kadar Matyas

Az orosz gyerek, aki lejon a foldszintre, hogy besegitsen a kave gyartasban 184 cm, volt legieros katonatiszt Esztorszagbol. Eleg sok volt ex-katona dolgozik velunk, es termeszetesen messzirol meg lehet ismerni oket. Peldaul 5 perc alatt tokeletesen oldanak meg feladatokat, olyanokat, amiket mi kabe egy, esetleg masfelora alatt, pontatlanul.

23 eves, es talan egy hete szakitott a baratnojevel. Ott kellett hagyni a lakhelyet, es a testverehez koltozott, bar egyszer viccbol kozolte, hogy az autojaban lakik. Majus ota dolgozik velunk (amiota visszatertem New York-bol), es meg kell hogy mondjam csupan az utolso egy-ket honapban oldodott fel igazan. Mivel orosz, nagyon durva szarkasztikus humorral fejezi ki magat, amitol meg en is neha hatrahokolok. Sajnalom, hogy ilyen sokat kellett varni, hogy kibuljon a szog a zsakbol. Nehany hetig a felhokarcolo masik emeletet egyutt zartuk, es ott sikerult jobban megismerni.

Most bejelenti, hogy felmond.

Csodalkozva nezek ra. Bar tudom, hogy a kiszolgalo szemelyzetbol (lehetunk vagy 300-an) minden heten eltavozik 1-2 ember, de sosem szamitottam volna arra, hogy egyszer erre a gyerekre kerul a sor.

- Es hova tovabb? - kerdezem, mikozben persze egyszerre beszelek vele, a vendeggel, hogy milyen a napja, es az 50 meteres sorban allo kovetkezo vendeggel, hogy mit szeretne ("extra hot", vagyis szuper forro, kozepes nagysagu mokka, felkanalnyi csokival, extra kaveval, mogyoros sziruppal stb, a felenel elvesztettem a fonalat, lenyegtelen), es kozben arra gondolok, hogy vallra vagy mellre edzek melo utan, es hogy - mivel koran vegzek - ki lesz lent a konditeremben, es hogy utana elmenjek-e megnezni a We need to talk about Kevin cimu filmet, vagy inkabb maskor, es hogy az Anita Blake jelenleg olvasott koteteben Edward milyen seruleseket fog szerezni (valoszinuleg karcolas nelkul megussza a Harlequin latogatasat, a piszok, haha), es hogy talalkoznom kell a We, the Drowned irojaval, mert k***jofej lehet, es hogy milyen emailt fogalmazzak a volt-legjobb haveromnak, aki nem beszel velem az Ibizai nyaralasunk ota stb stb.

- Norvegia - feleli vallat vonva.

Megrazom a fejem. Eleg jo memoriaval aldott meg az eg, es igy megemlitem az orosz gyereknek, hogy az osszes jo haverja Hollandiaban van valami osztondijjal, es hogy o is ezert az osztondijert kuzd mar miota.

- Es mit csinalsz majd Norvegiaban?

Gyorsan atfut az agyamon, hogy mit tudok Norvegiarol. Pl, hogy az a vilag legelhetobb orszaga. Utana a listan Dania, aztan Ausztralia. Szuperdraga. Szuperhideg. Szupermodellek. Egy-ket erdekes muveszfilm. Leslie L Lawrence azt mondta roluk, hogy eleg zart vilag.

- Sushit. Az egyik haverom odament par honapja szakacsnak, es nem reg felhivta, hogy lenne-e esely ra, hogy...

- Aha. Mikor mesz?

- Egy honap mulva. Igazabol kevesebb mint 3 het mar.

Megprobalom magamat az o helyzetebe kepzelni. Tonnanyi konyvem es kepregenyem...

- Hogy fogod az osszes cuccodat oda atszallitani? Vagy itthagyod?

Nevet. - Az osszes cuccom elfer 3 Tescos szatyorban. Es ez meg azelott, hogy neki alltam volna kidobni azokat a holmikat, amiket mar nagyon regen nem vettem fel.

- Aha.

- Odafent -30 fok lesz. Gyakorlatilag a teljes ruhataramat le kell cserelni amugy is.

Nem kerdezem meg, hogy mennyi tapasztalatot szerzett eddig elete soran sushi keszitesben, mert tudom, hogy nekem mennyi tapasztalatom volt latte arttal, vagyis kavekeszitesben, amikor kavezoba jelentkeztem. Ketsegem sincs affelol, hogy megallja a helyet barmilyen helyzetben, bamilyen homersekleten.

- Gyulollek - vallom be.

- Mar regen valtani akartam - feleli. - Uj tapasztalatokra ehezem. London mar unalmas.

- Egyetertek - bolintok, es arra gondolok, hogy ha magam ele kepzelnek egy vilagterkepet, akkor gyakorlatilag az osszes letezo orszagba tevedt mar baratom dolgozni, elni. Norvegiaba, mondjuk meg nem. Ez a problema most megoldodott.

- Mivel fizetnek a norveg testvereink? Euroval?

- Nem, koronaval. Milyen fura kerdeseid vannak.

Sohajtok. Gondolkodom, hogy hova tereljem a szot.

- Voltal Halloween partyn?

Felnevet ket papirpoharral a kezeben, es legalabb 15 vendeggel a hatterben, akik nyugodtan varjak a kavejukat mikozben jatszanak a blackberryjukkel meg az iPodjukkal, vagy regi modin irkalnak tollal az aktaikba. -Persze, Matyas. Kolcson is akartam kerni az arcodat a Halloween Partyra.

Haha, azt hiszi, hogy komplett pszichopata vagyok, es mar igazabol vartam egy beszelgetest, amikor ezt nem teszi szova. Hat, meg varnom kell.

Oke, nem allithatom, hogy az egyik baratom Norvegiaba koltozott, de legalabb a valosagnak megfelel az, hogy ismerek valakit odafent eszakon Norvegia 3. legnepesebb varosaban.

 

 

Szólj hozzá!

American Horror Story

2011.10.12. 22:32 Kadar Matyas

American Horror Story tv-sorozat pilotjatol nem vartam semmit, es a vartaknak megfeleloen nem is kaptam semmit. Sot, utaltam minden percet.

Szerintem mindenki, aki rakott bele egy kis kreativitast az egeszbe valahogy ugy volt vele, hogy ennek semmi ertelme, aki fizet erte, mar ugyis eldontotte, hogy mit akar latni, igy az ebedszunetukben gyorsan osszedobtak valamit. A megrendelo ertelemszeruen valami hatasvadasz ostobasagot akart, amit a nezo mar ezerszer latott filmklasszikusokban (pl Ragyogas), es ami olcson legyarthato, plus a vegtelensegig huzhato. Hogyan lehet ezt megoldani? Teljesen egyszeru. Alap a kisertetjarta haz, amiben eroszakos halalt hal valaki a bevezetoben (ne legyen felreertes, hogy mi var a foszereplokre es a nezokre - klise ocean)

A bevezeto egyebkent tetszett a kislany miatt, es a fenykepezes miatt. A kislany a klasszikus Stephen Kinget jutatta eszembe, a haz az Amityville Horror c filmet. Az elozot azert szeretem, mert nagyon nagyon lassu suspense-el eri el a hatasat, mig az utobbit pedig epp ellenkezoleg a hihetetlen gyorsan porgo specko effektek intenzitasa miatt.

De onnantol kezdve az egesz a lejtore kerul. Nem mondom, hogy a szineszek rosszak, de egyszeruen rajuk nezek, es nem erdekel, hogy elnek, vagy halnak-e. Probalom elhesegetni ezt a gondolatot nezes kozben, es koncentralok a horrorok lenyegere: ez barkivel megtortenhet, ez egy teljesen atlagos artatlan csalad.

Eletemben egy epito kritikat hallottam a sajat regenyeimmel kapcsolatban (mar amit felfogtam a kis agyammal), es az az volt, hogy legyenek a karakterek szerethetok. Hogyha legalabb az emberek nem kepesek beleelniuk magukat az adott szemely helyzetebe (pl Dexter), akkor legalabb erdekelje oket, hogy mi fog tortenni legkozelebb.

A foszereplo ferfi egy pszichiater. Ez egyebkent elnyerte a tetszesemet. Jo valasztas egy ilyen kepesitesu karaktert egy szellemtanyara kuldeni. Latjuk, hogy a hazban rendel (a paciens egy szorongo tinedzser, akit egy tehetsegtelen szinesz jatszik, igy a kozos jelenetnek semmi melysege nincs) Majd latjuk, amint felhivja a rendorseget, hogy feljelentse ezt a gyereket. Hatha ez a doktor figura el is nyerte volna egy kis szimpatiamat, hat most az semmive foszlott.

A feleseg, az egyik konyhai jelenetben pedig kiakad, es raformed az egyik autista kislanyra, miutan a (valoszinuleg) negativ karakter kozli vele, hogy ha megegyszer hozaer a kislanyhoz, akkor... Es en teljesen egyetertek, es a negativ karakter oldalan allok.

Muveszetileg a tv-film nem nyujt ujat, es a tradicionalis szellemfilmeket is gyatran koveti (meg a Supernatural is felelmetesebb), de amit eler a nezoben (vagy legalabbis bennem), azt abszolut tonkreteszi a gyors vagas. Ez nem egy regi Steven Seagal akciofilm, hanem egy horror. Talan elfelejtettek kozolni a vagocsapattal.

Es az, hogy a hazban megszamlalhatatlan kisertet van, hat az egyszeruen csodalatos. Legalabb megtudjak tolteni a kovetkezo 600 evadot, amit ugyis el tudnak adni megfelelo mennyisegu szexel es eroszakkal.

 

Szólj hozzá!

Szüret

2011.09.25. 00:15 Kadar Matyas

Kaptam emaileket Magyarorszagrol.

Szüretelnek mindenhol :)

Barcsak otthon lehetnek :)

Ehelyett dolgozom 12 oraban heti 7 nap.

X

Szólj hozzá!

American football

2011.09.21. 23:54 Kadar Matyas

Ma kestem, mert valami gond van a hazamban a zuhannyal (meg sok minden massal is, ha mar itt tartunk...), es a viz hol jeghideg, hol tuzforro volt. Nem reszleteznem, de annyit elarulhatok soha ilyen gyorsan nem tertem meg magamhoz mint a mai reggelen.

10 percet kestem (fucking Jubilee Line), es meglepodve lattam, hogy J J -vel leszek a Kavezoban (mivel a spanyol lany meg mindig nem tert vissza Londonba miutan vasarnap este hazarepult Barcelonaba, mert az apukaja autobalesetet szenvedett)

J J 100 kilo baratok kozott is, es olyan vallai vannak, hogy nemcsak a kollegak nem fernek be tole a pult moge, de a vendegek is nehezen fernek a pulthoz a masik oldalon. A mai nap eleg nyugott volt, igy kikerdeztem az amerikai footballrol, amit mar ki tudja miota jatszik, es hamarosan profi lesz.

Nem egy baratom erkezett Londonba par fonttal a zsebeben, es mara mar milliomosok, es ha valamit megfigyeltem veluk kapcsolatban az az, hogy sziklaszilardan kiallnak a velemenyuk mellett, mindig oszintek, es nem tartogatjak a haragjukat, hanem azonnal kezelik a serelmeiket ("don`t get mad, get even" policy). Es azert megvan bennuk a burokban szuletettseg. J J -ben minden megvan, ami kell, es tudom, hogy egy nap meg ott fog futkarozni a tevekepernyon alkapcsokat meg gerinceket ropogtatva. Es mivel tudtam, hogy ez egy istenadta alkalom, hogy beszelgessek vele (eselye se lett volna elmenekulni), igy jol kikerdeztem. 

Elmondasa szerint o a legkonnyebb. A csapatukba 130 kilo alatt nem vesznek fel embert. O kulonosen jol teljesit ezert sikerult beferkoznie a soraikba. Elmagyarazta, hogy ez nem csak az eroszakrol szol (a kerdeseimet ide se kell irnom, ismertek.) hanem kemeny agymunka, strategia, taktika stb jarul hozza nagyban a gyozelemhez. Az amerikai es a kanadai vendegek felmasodperc alatt felismertek, hogy milyen karakterrel van dolguk, es a kerdeseikkel zaklattak. Tok nyugodtan valaszolt mindenre. Egyebkent egy buddhista nyugalma veszett el benne, es meg kell, hogy mondjam, hogy nagyon jo veledolgozni, mert amig en mindent osszedobalok, addig o minden reszletre odafigyelve allitja ossze a rendeleseket.

Nevetett azon, hogy az otthonatol nem messze levo konditerem (ahova ingyen beengedik, egyertelmu) teljesen ures volt tegnap.

- Ez szeptember. Az embereknek kovetkezo nyarig teljesen elfelejtik a kockas has ambicioikat - feleltem. - De legalabb te lementel. Hetfon mit csinaltal? Vegignezted az amerikai focimeccset?

Heves bologatas..

- Mind a 4 orat?

Heves bologatas. - Csak a reklamokat tekertem at. A fontosabb reszeket tobbszor megneztem.

- Helyes dontes.

Elgondolkodtam. Vajon mi okozza az ilyen eros keszteteseket kulonbozo aktivitasokert? O az amerikai fociert, en a kepregenyekert/konyvekert, Rf nevu kollegank a zongoraert, a takarito kriminalpszichologiaert, a targyalotermek kaveval, teaval valo feltoltogeteseert felelos E`` pilotasag utani vagyat? Mi hatarozza ezt meg? Mert hogy oszinten bevalljam en azert neha lekapcsolnam a magamet. Mert kicsit soknak tartom azt, hogy mindennap "kell" irnom a regenyembe, es fizikailag beteg vagyok, ha elhalasztok egy napot. Szivesen elmennek "szabadsagra".

Szólj hozzá!

There`s a place in the dark where the animals go You can take off your skin in the cannibal glow

2011.09.20. 15:14 Kadar Matyas

Az utolso 5 ev legtobbet hallgatott dala:

My Chemical Romance : The sharpest lives

 

Szólj hozzá!

Wow

2011.09.19. 23:05 Kadar Matyas

Ket kollegam, akik nem reg hagytak ott a Canary Warf-i Kavezonkat (hetfo-pentek munkam), nyitottak egy sajat kavezot. Ugyesek voltak, mert megneztek, hogy melyik londoni vonatallomasnal mutatkozik hiany a fekete leves kinalatbol, es odatoltak a kis kerekes kavegepuket. Az osszbefektetes 9000 font volt a hirek szerint es az utolso ket honapban ugy megszaladt az uzlet, hogy mar a 3. dolgozojukat vettek fel, es mar uzlethelyseget keresnek maguknak. Az egyik Fulop-szigeteki, a masikuk portugal dezertor. Megcsak 24 evesek sincsenek.

Hihetetlen. Soha nem gondoltam volna, hogy ennek a ket tokkelutottnek valami osszejon.

Tiszta szivbol gratulalok!!

(Remelem kapok valami kedvezmenyt, amiert ket evig kedves, baratsagos, odafigyelo kollegajuk voltam. Haha, ezt magam is megmosolygom. Az egyiknek megettem a szuletesnapi tortajat mielott megkapta volna, a masikra mindenki elott raorditottam, hogy csak akkor szoljon hozzam, ha feltetlenul muszaly. Mar megbantam mindket tettemet. Bar lehet, hogy ez az "egeszsegesen negativ" hozzallasom adta meg a kello loketet a sajat vallalkozasuk megkezdesehez. Haha.)

Remelem hiresek es gazdagok lesznek, es peldakent szolgalnak. (Peldaul megvaltoztathatnak az angolok azon szokasat, hogy embertelen mennyisegu papirpoharat meg papirdobozt hasznalnak fel.)

Good luck, children!

Szólj hozzá!

But the tigers come at night

2011.09.18. 22:46 Kadar Matyas

"But the tigers come at night

with their voices soft as thunder"

"De a tigrisek eljonnek, ahogy leszall az ej..." - ennel a dalszoveg resznel szoktam elaludni. Nem tudom min stresszelek annyira, hogy zenet kell hallgatnom, hogy alomba ringassam magam. Vegulis csak lazan dolgozom. Hetfotol pentekig 10 orat, szombat-vasarnap 12 orat. Olyan mint a drog. Neha hallucinalok. Haha. (Pont ugy mint a regenykaraktereim szoktak amikor alkalom adodik ra. Hm. Erdekes.)

Hetvegenkent egy olyan helyen dolgozom mint a True Blood etterme. De eskuszom meg a karakterek is hasonloak. Kiveve azt a gyereket, aki Oxfordban tanul, es most kihagy egy evet, hogy utazzon. Sydney-Indonezia-Japan-Kina-Oroszorszag, majd le vegig Afrikan. Bevallasa szerint egyedul csinalja vegig, aminek nem nagyon orulok, de az en velemenyem ebben az esetben nem szamit. Hihetetlenul vicces a hozzaallasa a vilaghoz, es annyi energiaja van, hogy ha elektromos aramma lehetne alakitani, akkor nem lenne gondja Europanak a kovetkezo 5o evben. Ugy beszel mint egy Shakespeare szinesz, es a legnagyobb meglepetesemre tokeletesen erti a jo magyar tajszolasomat. Hamarosan jon a 21. szuletesnapja, es valami tok jo magyar szuvenirt szeretnek neki ajandekozni, de sajnos semmi sem all a rendelkezesemre. Mindjart faragok neki egy gemeskutat.

Szólj hozzá!

Parizs 1: Katakombak

2011.08.23. 23:40 Kadar Matyas

https://www.youtube.com/watch?v=3qTs4lLBR6g&feature=share

Szólj hozzá!

Up in the Air

2011.08.23. 23:38 Kadar Matyas

George Clooney Up in the air-jet nezve azt latom, hogy gyakorlatilag o az egyetlen, aki a Hollywood-i nagyagyuk kozul hitelesen el tudja jatszani a mai szurke kisembert (Jennifer Lopez pedig az, aki egyaltalan nem, hogy mind a ket vegletre peldat mondjak).

Ebbe a filmbe teljesen bele tudtam elni magamat, es kikapcsolodtam, nem neztem mint tanulo forgatokonyviro azt, hogy miutan mi kovetkezik, a jelenetek milyen hosszuak, milyen minosegu, mennyisegu informacioval birnak, hogy a jelenetek kezdeten levo "erzelem" hogyan valtozik a jelenet vegere, nem kepzelem el a szineszek szoveget a feher papiron feketevel siman, a kotelezo sablon betuvel, betumerettel legepelve, es azt hogy hanyfelekeppen lehet azt eloadni, es hogy mennyire vagyok megelegedve azzal, ahogy a producerek altal valasztott szinesz melyik megoldast valasztotta, es azt a megoldas milyen minosegben tudta szolgaltatni.

Egyszeruen csak neztem, mint a moziban.

Boldog voltam, hogy nem kovettek el azokat a hibakat, amiket elkovettek hasonlo temaju filmekben (pl Sex and other drugs (Anne Hathaway-el - hihetetlen, hogy utanna kellett keresnem e nev helyesirasanak, de ez valoszinuleg azert van, mert nem bizom benne, hogy el tudja jatszani a 2012 nyarara varhato Batman: The Dark Knight Rises Macskanojet... Az agyam egyszeruen torolte a nevet haha)) 

Mivel a foszereplo egyik varosbol a masikba repul az Egyesult Allamokban, ezert a soron kovetkezo varos nevenek felirat-design-janak kereteben felulrol latjuk az adott helyet (google map-szeruen), amirol rogton a Matador (Pierce Brosnan) jutott eszembe (szoval tetszett) es a kulonbozo szavak elohoztak bennem kulonbozo erzeseket (pl St. Louis - Anita Blake, Milwaukee - Thornton Wilder stb stb)

A kulon erdekesseg az volt, amikor George Clooney munkajaban valtozas all be (probalom nem leloni a poenokat), es fejcsovalva (kisse undorodva) veszi fel a fejere a headset-et, mint az elso lepes a megvaltott munka korulmenyekhez.

A, az uj, 25 eves, orosz, elvalt (egy 4 eves gyerek apja) kollega a Kavezoban hasonlokeppen jart. A Victoria Station kozeleben dolgozott egy kisebb irodahaz belso kavezojaban, es mindenkit elbocsajtottak, aztan kaveautomatakat szereltek fel a vendeglatoegyseg helyere.

De nem baj, mint ahogy mondtam neki a talakozasunk alkalmaval, soha jobb helyet a Foldon nem talal, mintahol velem meg a csoportunk tagjaival dolgozhat. Ez a paradicsom. Haha.

X

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása