Minden írónak javasolt egy papírt és egy tollat tartani az ágya mellett, ha esetleg arra riadna fel az éjszaka közepén, hogy az évszázad sztoriötletével ajándékozta meg az Ég.
Anekdóta: egyik híres forgatókönyvíró (a neve itt most kimarad, mert Budapesten vannak a könyveim, nem pedig itt velem Londonban, és az interneten képtelenség az adott idő alatt rálelni) ugyanezt a technikát alkalmazta, amikor is hajnalban az ötlet írásba foglalása után nyugottan visszaaludt. Tudta, hogy megfogta az Isten lábát. Tudta, hogy ez az ötlet megváltoztatja majd nem csak a karrierjét, de az életét is. Tudta, hogy a papíron biztonságban van az ötlet, nem fog feledésbe merülni, mint az álmai általában.
Reggel, amikor felkelt, ezt találta az éjjeli szekrényre helyezett papíron:
"Boy meets girl"
És akkor a fiú találkozott a lánnyal.
Ezt a történetet mindig képes volt megnevettetni.
Ma életemben először én is felírtam valamit.
Amikor kiemelkedtem a kábé négyméterszer négyméteres paplanom alól, azonban megbizonyosodhattam róla, hogy az egész csak álom volt. Nem írtam semmit sehová.
Viszont emlékeztem arra, hogy az álomban mi volt a valóságban nem létező éjjeli szekrény szintén nem létező papírjára írva.
"Abelard"
Mosolyogtam. Hát persze. Az előző blogbejegyzésben szereplő "pszichiáter", hah, nem is tudom miért referáltam ilyen egyszerűen, amikor sokkal specifikusabban is kiemelhettem volna, volt a második, aki családon kívül, baráti alapon olvasta az egyik regényemet. A szabadidejében tartott előadásokon beszélt Abelardról, Hildegardról és egyéb nagy nevekről. Az egész hangulata valahogy hiányzik. Igen, hiányolom azt a közösséget. Hmm. Kár hogy itt Londonban nem járok ilyen előadásokra... Pedig rengeteg akad biztosan.
Az álmot elmeséltem Ra-nak. Nem lepődött meg rajta, hogy kapásból ki is analizáltam az élményt. Ő is így szokta, mivel hinduként nőtt fel, és később változtatott csak vallást és kultúrát. Zárásként még hozzátettem, hogy évek óta ez volt az első jó álmom. Bár több ilyen lenne. Nem baj, ha ilyen egyszerű mint ez...
X
