Azt hiszem egész nap nem szóltam senkihez. Tűnődtem jövőn.
Reggel arra ébredtem, hogy iskolába akarok járni. Ez még számomra is meglepő fordulat volt. Iskola? Én? Otthon, autodidakta módon szeretek tanulni. Az oktatási intézményeket és programjaikat eddig mindig felesleges időpocsékolásnak tartottam, ami ráadásul fel is bírt őrölni annyira, hogy akár 7 évre is elhúzodhatott egy-egy regényem megírása.
És akkor megvilágosodtam.
A könyvekben, a blogokban olvasottak egy dologról szóltak tegnap este: A Magányról.
Lehet, hogy különben ez a párhuzam fel se tűnt volna, de... Gondolkodtam. Ez nem kedves tőlem, hiszen reggel vagy 10-en várnak a fürdőszobára.
Sosem voltam még magányos. Hogy lehet az ember magányos Londonban vagy Budapesten? Rengeteg ember... Party party party. Nem. Nem a magányról volt szó, hanem arról, hogy hiányzik valaki az életemből. Valaki, akit lenyűgözhetek nap mint nap.
Két évvel ezelőtt indult egy hullám, ami mindenegyes barátomat kisodort Londonból. Elkezdődött a Válság és az életünk, az életstílusunk - minden ami eddig volt fenntarthatatlanná vált. Valaki hazatelepült a szülőországába, valaki Kanadába, valaki Ausztráliába, mások meg elhagyva a fővárost egyetemre mentek. A lányok "gyorsan" teherbe estek (erről már írtam blogbejegyzést), amivel bebiztosították maguknak az állami pénzeket és az állásuk is megmaradt.
A körülöttem forgó karakterek nem azért maradtak velem, mert kedveltek, hanem mert együttéltünk (15 lakótársam van) vagy mert megszoktuk egymást (Bubbles - lásd twitter) vagy mert kollégák voltak. Egyetlen embert kedvelek például a melóhelyről és az Butcher, aki mindenegyes blogfejezetben amolyan főszereplő. Ő egy Igaz Ember. Ami a szivén, az a száján.
Például egyszer azt mondta: - Matyas, I wanna be like you. A heartless motherfucker.
Szabadfordításban ez annyit tesz, hogy "Matya, olyan akarok lenni mint te: egy szívtelen senkiházi"
Jesse-n és Solymin kívül még senki nem mondott rólam negatív véleményt, de ezt akkor és ott elfogadtam. Az egyik kolléga szembe szállt velem, én meg lerohantam. Túllőttem a célon. Nem kellett volna.
Környezetváltozásra volt szűkségem. Vagy éppen új barátokra azok helyett, akik a Válság miatt megváltoztatták az életüket. Itt volt az ideje, hogy én is megváltoztassam.
Iskola. Egyértelmű, hogy művészeti. Festészet? Már néztem Chelsea-ben egy jót. Hát akkor hajrá.
Mindjárt beütöm a keresőbe, hátha vannak rajtam kívül magyarok Londonban, akik művészetet tanulnak. Vagy színjátszást, drámát, vagy hasonlót.
x
