Ma végig a Jon Venables-n járt az agyam. A sztoriról majdnem 24 órában beszélnek a BBC-n (hatalmas plazmatévén megy az étteremben). Jon Venables társával 10 évesek voltak, amikor ketten elraboltak egy Liverpool közeli bevásárló központból egy 2 éves gyereket és megölték. A kicsit James Bulgernek hívták.
Mindez 1993-ban történt. Venables azóta 27 éves lett.
És jött a hír, hogy évekkel ezelőtt kiengették a börtönből, új személyazonosságot kapott, és hogy ismét eljárás folyik ellene. Hamarosan visszakerül a börtönbe, hogy folytassa a bűntetésének a letöltését.
Denise Fergus, James Bulger édesanyja áll az egész történet középpontjában, aki azt nyilatkozta, hogy nem tud aludni, és hogy a másik gyerekét legszívesebben kivenné az iskolából, mert nem érzi őt ott biztonságban. A törvény azonban tiltja, hogy bármiféle információhoz jusson. Lehet, hogy éveken át egy utcányira lakott a fia gyilkosától.
Mint sokan, én is azon gondolkodtam a Kávézó zárásakor, hogy mi lehetett az, amivel megint Venables megsértette a törvényt. Megmarkoltam a két fehér kerámia tálat, amiben az eldobhatós műanyag evőeszközök voltak, hogy rárakjam a zsúrkocsira.
- Excuse me!
Felpillantotta az afrikai fekete lányra, aki magából kikelve rámordított, hogy "elnézést!"
- Tessék, madam? - kérdeztem udvariasan.
- Láttam mit művel! Hogy merészeli?
- Mit? -kérdeztem udvariasan. Egy bankközpont kávézójában mindenkivel mindig udvariasnak kell lenni, hiszen kitudja éppen milyen krízishelyzet megoldása közben ugrottak ki a tárgyalóból egy kávéra.
- Látta, hogy jövök, és erre gyorsan eltette a villákat! - kiabálta a nő.
Fogalmam sem volt, hogy hogy kapcsolta össze a jól öltözött hölgy a két eseményt: az ő megjelenését, és az én mozdulatomat. Igazából észre se vettem, hogy bejött a boltba. Sokkal fontosabb ügyeken járt az eszem.
A következő 10 percem avval telt el, hogy megnyugtassam a vendéget, itt mindig szívesen látjuk. Főleg amikor én éppen nem vagyok beosztva.
