Jaj, majdnem elment ma a kedvem a blogom írásától: negyedórába telt, mire rájöttem, hogy hogyan kell új bejegyzést írni. A másik két helyen, ahol szintén blogolok, ott valahogy automatikusan megtaláltam mindent. Persze lehet, hogy agyilag levagyok fáradva a mai szivassuk-egymást maratonban, amit lenyomtunk a Kávézóban.
Reggel késtem 10 percet, de ahelyett, hogy a Főnök szavalni kezdett volna a munkamorálról meg mások munkamoráljának az elrontásáról, nekem szegezte a kérdést, hogy: - Matt, hol van a Tanuvallomásod? - Értve ezalatt a Butcher-Lengyellány ügyet.
Cirkált a fejemben vagy 50 kifogás, mint például a, a tegnap estét végigittuk a Sohóban, b, színesceruzákat kerestem az amazon.com-on, mert a 16 gyerekem hamar elsatírozza azokat a kifestőkönyveken, c, egész este új és értelmesebb állást kerestem a neten, d, a legújabb bestselleremet írtam, d, az egész estét itt töltöttem, és gyakoroltam hogyan tudok még jobb kávét főzni. Hm. Az utóbbi nem jó, mert hogy késtem.
- Hamarosan odaadom. Még mindig várom az adományokat - feleltem egy sóhajjal. - Néhány részlet még nem jött vissza valami tisztán.
A Főnök nem vette a poént. - Milyen adományokat?!
- Mind a két fél kisebb összeget ajánlhat fel az emlékezőképességem számára létrehozott alapítványnak - vicceltem.
Johnny félvállról odavetette nekem, miközben gyorsan gyártotta a latte-kat a kávégépnél: - "Az igazat, és csak is az igazat..."
- Nyugalom, az igazság fog győzni. Csak tudnom kell milyen áron - nevettem. - A rövidebb verzió a L-nek kedvez, a hosszabbik B-nek. (Az egyik nem keveri bele a Főnököt, amásik meg igen)
A Főnök színpadiasan megrázta a kezébentartott árurendelős papírjait: - Ez Nem Kelet-Európa, fiam! Felejtsd el! - Kisszünet. Gondolkodik. - Legyen a rövidebb verzió. Délre a kezembe adod.
Persze az egész humor volt. Pontosan tudom, hogy mit fogok írni, és az nem lesz szép.
Egyrészt azért mert nem tudok normálisan angolul, másrészt mert a kézírásomat néha még én sem tudom kisilabizálni. Mindegy. A kávézós kollégáim közül a sziciliai Butcher a legjobb barátom, és érte bármit megtennék. Ő az egyetlen egyenes ember a környéken. Úgy hetente egyszer bajba is kerül miatta.
Az ebédszünetem félórás, és a felét arra használtam, hogy kényelembe helyezzem magamat a szendvicsbár menedzserének az irodájában. A falról szemcsés fénymásolópapírra nyomtatott Aper4-es lapokon újszülöttek képei Tate Modern szerűen szerte széjjel lógtak. A szendvicskészítő lányoké, akik most szültek, küldték. Londonban a Válság meglepő módon egy baby-boom-ot eredményezett. A női kollégák majd 90 (!!!!!) százaléka terhes lett, hogy biztosítsák az állásukat. Nagy Britanniában a terhes nőket hihetetlenül védik, szóval stratégiailag egy jó lépés.
Alig van az étteremben olyan lány, aki nem növekvő hassal közlekedne. Az egyik fekete afrikai lánynak ez lesz a negyedik gyereke, pedig még csak 25 éves.
Megírtam a reportomat. Elszégyeltem magamat, hogy nem úgy írok angolul segédlet nélkül, mintahogy illene 6 év kinttartozkodás után. Megszoktam, hogy otthon írok, és hogy keresgélek közben az interneten, meg nyitva vannak a szótáraim, meg körbe vagyok véve egyéb könyvekkel, amikben a kifejezéseket aláhúztam ceruzával.
Végre végeztem.
Az irodából kiléve a szokásos tülekedés fogadott. A Főnök mogorván bámult rám. Úgy éreztem magamat mint egy filmes akcióhős zsaru, akinek a felettese elé kell járulnia, hogy elmagyarázza, hogy miért tátong egy hatalmas kráter a város felének a helyén. A Tanuvallomásomat úgy kapta ki a kezemből, mint egy éhes főszerkesztő a címoldal szövegét a leadási határidő elötti öt percben (ööö, régi szerkesztőség, itt nyomtatott formában adják le a cikkeket, nem emailben. ööö, egy visszamaradott országbéli szerkesztőség)
A Főnök morgott valamit. Elolvasta az elejét, meg a végét. (Persze jó hosszúra sikeredett, mit várt egy bestsellerregényírótól?) Az a hír járja, hogy Hollywoodban olvasnak így forgatókönyveket. Csak az eleje meg a vége számít. Meg az oldalszám. Meg is látszik egykét amerikai filmen...
Farkasszemet néztünk a művelet végén. Tudtam, hogy végem van.
- Matt, menj segíteni E-nek!
Mentem is, mint a villám. Minnél távolabb tőle. Még akkoris, ha ez azt jelentette, hogy közelebb E-hez. A portugál kollégánkhoz. Két portugállal dolgozom együtt, az egyik Johnny, aki a legjobb fej az egész világon, a másik... E. Az ellenpólus.
E. Néha bejön dolgozni, néha nem. Olyan barát, aki mellett nincs szükséged ellenségekre. Úgy viselkedik mint egy menedzser, és nem csinál semmit. 20 percekre eltűnik, hogy ne kelljen a vendégeket kiszolgálnia. Ilyenkor keres valamit. Néha meg is találja. Főleg amikor előzőleg ő tette el valahová. Problémákat csinál, amit jelent a főnökségnek, majd később megoldja olyan szöveg kiséretében, hogy "nem tudom, hol lennétek, ha én nem volnék itt segíteni". Passzióból elküldi az új "munkaerőközvetítő ügynökségi emberkéket" (na ezt jól ideírtam. idézőjelbe is teszem.), hogy csináljanak ezt meg azt, amit természetesen neki kellene elvégeznie. Azok meg csinálják, mert hogy nem tudják, hogy E nem főnök, csak egy közüllünk, akinek mentális problémái vannak.
A B-L ügyet holnapra halasztották.
E pedig felajánlotta, hogy segít.
Az ügy egyre kacifántosabb lesz.
(Vége a 2. epizódnak)
