Itthon vagyok.

Kávé. Egy jó könyv. Szombat. Csend és nyugalom.

Általában kell pár hét mire visszazökkenek a régi kerékvágásba egy hazai út után. A magyar gondolkodás és miliő szöges ellentétben áll az angoléval, szóval elkel némi idő a váltáshoz. Pár napig voltam csak, de remekül feltöltődtem, és 98%-os sikerességgel találkoztam mindenkivel, akivel akartam.

A londoni házam kitakarítása után (a lakók egyhangúlag megszavazták, hogy a múltheti teljesítményem nem ütötte meg a kellő színvonalat, így ezen a héten is én vagyok a takarításrért felelős személy) bevágtam magamat az ágyba, hogy aludjak egy órát. Ez nem történt meg: helyette ittam két kávét és folytattam Indira Myles A Viharfaló titka című könyvét, amit már elkezdtem Budapesten.

Gyerekként imádtam a Kaland-Játék-Kockázat köteteket, és rengeteg emlék tört a felszínre már abban a pillantaban, hogy dobókockák után kutattam.

Szerintem a "lapozgatós könyv" megérdemelné azt, hogy az Irodalom műfajként tisztelje, hiszen abszolút beleillik a posztmodernista újításokba az, hogy a történetet az Olvasó irányítja. Nem is beszélve az írók képességéről és tehetségéről, akik Magyarországon e témában dolgoznak. Indira Myles többszörös pályázat-győztes írónő, aki gyakorlatilag bármely műfajban alkothat, és művei a nemzetközi palettán is megállnák a helyüket.

A továbbiakban majd folyamatosan beszámolok a fordulatokról és az olvasmányélményeimről.