londonconfidential

Csütörtök. Az étterem szinte üres volt. A fal másik oldalán viszont hosszú sor kígyózott na hová? a Kávézómhoz. De az most nem volt lényeges. A zöld díszes fal úgyis kirekesztette a látványt. A plazmatévén BBC ment 24 órában. A felhőkarcló üvegbőrén át az üzleti negyed csendesnek tűnt. Persze bennfentesként tudtam, hogy csak a mi épületünkben hetente legalább egy ember szívrohamot kapott a hatalmas nyomástól, amit a felső vezetés és a Világ gazdasága nem általkodott rájuk terhelni.

Az egyik kedvenc vendégem, egy brókert nem rég rúgták ki. Hiányozni fog. Nincs is arra szó, hogy mennyire. Név szerint ismert mindenkit a Kávézóban, napra kész volt a pletykákban, és abban hogy előző nap mit írtam a regényembe, és ahogy az megelégedettséggel töltött el vagy sem. Hihetetlen mennyiségű pénzt keresett, amit befektetett különböző helyekre, amikről nekem a mai napig nincs fogalmam, hiába is googléznám őket. Heti hét napott dolgozott reggel 7-től hajnali 2-ig. Vasárnap az vasárnap nekem - szokta mondani, mert akkor csak 8 órát volt bent az irodában. Neki ez szünnapnak minősült. Naponta 5-ször jött le kávéért (a legerősebb kávét kell elképzelni, amit előtte és utána sem adtam ki senkinek)

- Szereted a lovakat? - kérdezte egyszer.

Emlékszem nyár volt és péntek, és én zártam a boltot. Ő mindig addig maradhatott, ameddig akart. Söprögettem, és azon gondolkodtam, hogy mennyire lenne feltűnő, ha nem mosnék fel.

Lovak. Hm. Utálom a lovakat. Semmiértelmük. Már rég feltalálták az autókat. Nagyok. Rúgnak. Veszélyesek. Mindig ennének. Lovagolni viszont szeretek. Hm.

- Miért? - kérdeztem a brókert, aki közben elővette a tárcáját, és fényképeket kezdett kipakolni a pultra a cukrok mellé.

- Gyere, vess egy pillantást ide.

Vetettem.

- Szép - jegyeztem meg, és tényleg szép fényképek voltak. Lovakat nehéz rosszul fotózni.

- Nem rég vettem. Kiváló felmenői vannak - és itt elkezdett szakszavakat sorolni, amit nem fordítanék le, mert valószínűleg nem tudnám az rendesen visszaadni. Lényeg: méregdrága, díjnyertes szülőkkel büszkélkedő, versenyló.

- Mennyibe kerül a tartása naponta? - kérdeztem én az anyagias gyerek.

Megmondta, és részletezte is a tételeket. Na, gondoltam, ebből is látszik, hogy kivan minimálbérben és ki keres annyit, hogy megvehetné évente Budapest egy-egy kerületét. Ha nekem kellett volna beszámolnom, hogy mennyit költök havonta bulizásra, képregényekre, könyvekre, utazásra stb, akkor igen rövid válasszal reagáltam volna. "Nem tudom" vagy "fogalmam sincs" vagy hasonló. A bróker gyerek ezzel ellentétben pontosan tudta a részleteket. Valószínűleg olyan iskolába járt, hol a vizsgákra teljes könyvespolcok bemagolása szükségeltetett.

- Mindjárt végzel - ellenőrizte az óráját.

Mosolyogtam automatikusan. Ez azt jelentette, hogy kéri a kávéját (5 espresso egy kis forró vízzel - "americano", ahogy mifelénk nevezik néhány extra shottal), de mivel záróra után jártunk persze el is küldhettem volna. Soha senki még nem küldte el tudtommal. Megkapta a koffein adagját, rádőlt a pultra, és mesélt. Hol a családjáról hol a gazdaságról, hol a jövőről. Magyarországon soha egyetlen egyszer sem találkoztam olyan emberrel, aki így tudott a munkájáról és az őt körülvevőkről csevegni. A hangjából hiányzott az ítélkezés, a lenézés, a szomorúság, a reménytelenség stb. Helyette úgy vágta az adatokat mint egy 5 éves kiskölyök, aki most kapott új játékot. Válság? Válság mindig volt mindig lesz. A gazdaság egy folyton mozgó, alakuló valami. Ami az egyiknek Válság, a másiknak tökéletes alkalom, hogy jól megszedje magát. Rugalmasnak kell lenni. És mindig mindig tisztában kell lenni a részletekkel. 

Ő például rengeteget utazott. Ha befektetett egy gyárba, előtte lement körbenézni. Hogy élnek, dolgoznak, gondolkodnak azok, akik azon falak közt töltik az ébrenlétük nagyobbik részét. Ha egy gazdagember befektetési tanácsot kért tőle, meghivatta magát az ügyfele lakásába, ahol mindent tüzetesen megvizsgált. 

Szívesen írnék brókerekről könyvet. A legutóbbi amit olvastam a Bankvilág vitriolban volt, de az szinte semmiféle bennfentes információt nem tartalmazott. Kivéve talán azt, hogy amikor kirúgják őket, akkor az kissé rendhagyó procedúra kottáját követve a biztonsági őrök elkapják őket valahol az épületben, és kivezetik őket. Nem mehetnek vissza az asztalukhoz például meg hasonlók. Azt különember fogja összepakolni, és egy dobozban postára adni.

Hm. Ha jól tudom forgatják a Tözsdecápák 2. részét. Igazán megnézhetném megint az első részt Michael Douglassel.

Reggeliztem: joghurt. És elmélkedtem: otthoniak. Hol lehet Butcher? Három Kávézónk van az épületben, szóval ő lehet bármelyikben.

Jajmár megint késem a 10 perces szünetemről...

Szerda. Stocktake. Ilyenkor mindig nagy a pörgés, hiszen minden egyes emelet csoportjából jobb esetben egy fő csak a leltározik (tehát nem szolgálja ki a vevőket). A mai nap viszont nyugottnak tűnt. 32 emberke állt a sorban a 3. emeleti Kávézónkhoz. Ez átlag alatti. Akkor szoktak ilyen kevesen koffeinre lesni, amikor karácsonyi ajándékok utáni hajszát folytat a nép vagy amikor a hó mint a legnagyobb tömegpusztító fegyver megöli Londont, kezdve a közlekedéssel.

Úgy döntöttem, hogy egy kicsit meghosszabbítom a 10 perces szünetemet. Egy kroaszanokhoz és muffinokhoz használt papírzacskóra írtam fontos jegyzeteket a regényemhez. Jópár regényt írtam már, de ilyen bonyolultat még nem. Minden egyes karakternek külön történet szála van, és ezek a legváratlanabb módokon keresztezik egymást. A régi regényeimben a karakterek nagyjából együtt mozogtak. Na most mindenki megy mindenhová.

Az éttermeben két nagy plazmatévét helyeztek el, hogy ezzel is megpróbálják elterelni a dolgozók figyelmét a valódi (vagy éppen álom)munkájuktól. Koncentrálnom kellett. Hm. A tévében Haitiről volt szó. "Logisztikai rémálomnak" nevezték a káoszt, amiben dolgozniuk kell. Az amerikai hadsereg biztosítja az önkéntesek biztonságát. Képsorok: Tömegek várnak, lökdösik, ölik egymást az ételért, amit a különböző szervezetek osztanak. A stúdióban ülő férfi azért katonásan nem engedi az arcának, hogy összefussanak rajta a ráncok. Pókerarc. Hát az enyém nem az.

Egy sor politikai kérdést vet fel a szituáció. Mennyire avatkozhatnak bele a különböző országok Haiti életébe? Ahogy elnézem a híreket a segítség kimerül abban, hogy mentik a sérülteket. De mi van azokkal, akik nem sérültek, éppen ellenkezőleg: épek, elevenek, erősek ahhoz, hogy egymást üssék különböző eszközökkel az ellátmányért. A küzdőfeleket nem választja szét senki.

Romok, romok és romok. Egy héttel a földrengés után egy 70 éves nőt húztak ki a romok alól. Egy Katedrális romjai alól!

Egy mesterbúvár (lehet hogy nem így kellene fordítanom, de mindegy, a lényeg érthető) arról nyilatkozott, hogy még a kikötő használhatatlanság állapotáig omlott szét. További képek: Amerikai repülőgépekről szállítmányt dobnak ki, amik ejtőernyők segítségével érnek földre biztonságban.

Ekkor Butcher vetette mellém magát. Az asztalom megingott.

- Matt, jó reggelt! Hallottad mi történt?

- Mi? - kérdeztem, és a teámat ráhelyeztem a jegyzeteimre, hogy ne tudja elolvasni az angolul írt részeket.

B-nek feltűnt a mozdulat. Neki minden feltűnik. Jó nyomozó válhatna belőle. - Újabb tanuvallomást írsz, vagymi?

Megráztam a fejemet. Fájdalmasan érintett, hogy emlékeztetett a hibámra miszerint egy apróságot (fontos apróságot) kihagytam a tegnapi papírmunkámból.

- A regényem - vontam vállat, és bekaptam a reggelim utolsó darabját. Az órára pillantottam. Két perce vissza kellett volna térnem a bárpult mögé.

- A vámpíros? 

- Nem, azt már befejeztem. Ez egy másik. Mondd mi történt. A lengyel lány megint?

B legyintett. - Vele semmi baj. Tegnap együtt dolgoztam vele a földszinten. Jött, rámmosolygott, és köszönt is.

- Akkor mi a baj?

- A Főnök. Elolvasta a Tanuvallomásodat, mert nem egy lezárt borítékban adtad át a menedzsmentnek, és elmondta a lányoknak, hogy mit írjanak az övéikbe.

Néma csend.

Bámultam pislogás nélkül Butcher arcába.

B bólintott. Talán azt gondolta, hogy én azt gondolom, hogy mindez az én hibám. De nem gondoltam azt. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha most nem pislognék.

Rémeket látsz, akartam mondani, de végülis csak ennyit válaszoltam: - A Főnökben megbízom. Ő és én vagyunk itt a legrégebben. Rajtunk kívül az emberek jönnek mennek. Te is beadod a felmondásodat pénteken. Annyi év alatt rengeteg lehetősége lett volna, hogy megmutassa: képes hátba szúrni bárkit. Ő nem olyan.

Csend.

B törte a fejét, én meg sajnáltam, hogy a barátaim élve megeszik egymást. Ha szuperképességeim lennének, akkor kicserélném a történet szereplőit, és azonnal szórakoztató lenne az egész. De így...

És B záróakkordként elmesélte, hogy mi történt reggel a raktárban, ahol is ráordított a Főnökre. Jézusom. Ez egy Kávézó, nem egy olajcég igazgatói ülése. Ott milyen harcok mehetnek a háttérben, ha ilyen kis emberek mint mi ilyen hatalmas feszültség megteremtésére vagyunk képesek egy teljesen bagatel ügy kapcsán. (Az ügy: B káromkodott a bárpult mögött)

Később megint találkoztunk a napfolyamán, akkor nekem volt mit elregélnem avval kapcsolatban, hogy hajba kaptam E'-vel. Nem akart 2-kor ebédszünetre menni, és ahelyett hogy szívességképen megkért volna, hogy cseréljünk időpontot, egyszerűen közölte, hogy az ÉN szünetem lesz 2-kor (ő meg eszik 11.30-kor) A hibát ott követte el, hogy elmosolyodott, amikor feleletképpen "Legyenúgy"-al elhallgatattam. Bármit, csak ne próbáljon velem ez a gyerek kommunikálni. Nem is sejtettem a csapdát a mosolyig. Meginterjúvoltam a Főnököt a részletekről, és minden a napvilágra került. A továbbiakban hagytam E'-t hadd főljön a levében. 11.30-kor grillcsirkét ettem, majd elfeleztem egy süteményt a Rambo becenevű 20kilós thaiföldi gyerekkel.

Bubbles mint a szélvész átvágott az éttermemen az ebédszünetben a falmentén, a tömeget ügyesen elkerülve. Feltöltötte a v-kártyáját az automatával (ugye mi nem fogadunk el készpénzt, van egy ilyen v-kártya, azt feltöltöd egy tetszőleges összeggel, azt levásárolod, amikor jónak látod. remélhetőleg amikor én nem vagyok szolgálatban :) , és visszaiszkolt a lift ajtókkal teli folyosóra. Ahogy figyeltem ledöbbentem a mozgásán. Mintha kényszerítette volna magát, hogy ne nézzen a kávézómra. Na. Ilyet. Az egyik legjobb barátomról beszélünk... (Egyébként bevallom az én hibám. A szombatot együtt kellett volna töltenünk a belvárosban, én meg elfelejtettem felhívni.)

A nap többi része a vendégek kiszolgálásával telt. A sor egy pillanatra se szakadt meg, szóval a 13 órás műszakom számomra 5 percesnek tűnt.

Egy pár percig azért volt egy kis lélegzetvételnyi időnk. E' megmutatta az iPhone-ján az edzéstervét. Kezdőlap: az izomcsoportok listája. Az érintőképernyőt megböktem a "mell"-nél. Egy újabb lista bukkant fel. Választási lehetőségek: képek alapján a gyakorlatok bemutatása. Jegyzetelési lehetőség. Eredményeidet statisztikába foglalja a program azonnal.

- "Kezdőre" állítottad? - figyeltem fel.

E' bólintott: - Az is nagyon nehéz.

E' egy félfejjel alacsonyabb, vékonyabb, és 10 kilóval nehezebb nálam. Szinizom. Mindennap edz. Én amikor kedvem tartja. Heti 3 alkalom. Igazából 4, de egyet le kell vonni, mert ha találkozom a többi magyarral az alagsori konditeremben, akkor órákig dumálunk. Szóval a program szerint ő a kezdő. Akkor én mi vagyok? Depresszióba esem, és fájdalomdíjként passzoltam a mai edzést.

A Lengyellánnyal zártam. Nem volt probléma. Remélem minnél előbb elfelejtődik az ő és Butcher ügye. Annyi más fontosabb dolog van. Mikor végeztem, Bubbles várt rám a bár melletti tisztító üzlethelységének a kapujában: - Már nem is beszélsz velem? - kérdezte.

(Vége a 3. epizódnak)

Jaj, majdnem elment ma a kedvem a blogom írásától: negyedórába telt, mire rájöttem, hogy hogyan kell új bejegyzést írni. A másik két helyen, ahol szintén blogolok, ott valahogy automatikusan megtaláltam mindent. Persze lehet, hogy agyilag levagyok fáradva a mai szivassuk-egymást maratonban, amit lenyomtunk a Kávézóban.

Reggel késtem 10 percet, de ahelyett, hogy a Főnök szavalni kezdett volna a munkamorálról meg mások munkamoráljának az elrontásáról, nekem szegezte a kérdést, hogy: - Matt, hol van a Tanuvallomásod? - Értve ezalatt a Butcher-Lengyellány ügyet.

Cirkált a fejemben vagy 50 kifogás, mint például a, a tegnap estét végigittuk a Sohóban, b, színesceruzákat kerestem az amazon.com-on, mert a 16 gyerekem hamar elsatírozza azokat a kifestőkönyveken, c, egész este új és értelmesebb állást kerestem a neten, d, a legújabb bestselleremet írtam, d, az egész estét itt töltöttem, és gyakoroltam hogyan tudok még jobb kávét főzni. Hm. Az utóbbi nem jó, mert hogy késtem.

- Hamarosan odaadom. Még mindig várom az adományokat - feleltem egy sóhajjal. - Néhány részlet még nem jött vissza valami tisztán.

A Főnök nem vette a poént. - Milyen adományokat?!

- Mind a két fél kisebb összeget ajánlhat fel az emlékezőképességem számára létrehozott alapítványnak - vicceltem.

Johnny félvállról odavetette nekem, miközben gyorsan gyártotta a latte-kat a kávégépnél: - "Az igazat, és csak is az igazat..."

- Nyugalom, az igazság fog győzni. Csak tudnom kell milyen áron - nevettem. - A rövidebb verzió a L-nek kedvez, a hosszabbik B-nek. (Az egyik nem keveri bele a Főnököt, amásik meg igen)

A Főnök színpadiasan megrázta a kezébentartott árurendelős papírjait: - Ez Nem Kelet-Európa, fiam! Felejtsd el! - Kisszünet. Gondolkodik. - Legyen a rövidebb verzió. Délre a kezembe adod.

Persze az egész humor volt. Pontosan tudom, hogy mit fogok írni, és az nem lesz szép.

Egyrészt azért mert nem tudok normálisan angolul, másrészt mert a kézírásomat néha még én sem tudom kisilabizálni. Mindegy. A kávézós kollégáim közül a sziciliai Butcher a legjobb barátom, és érte bármit megtennék. Ő az egyetlen egyenes ember a környéken. Úgy hetente egyszer bajba is kerül miatta.

Az ebédszünetem félórás, és a felét arra használtam, hogy kényelembe helyezzem magamat a szendvicsbár menedzserének az irodájában. A falról szemcsés fénymásolópapírra nyomtatott Aper4-es lapokon újszülöttek képei Tate Modern szerűen szerte széjjel lógtak. A szendvicskészítő lányoké, akik most szültek, küldték. Londonban a Válság meglepő módon egy baby-boom-ot eredményezett. A női kollégák majd 90 (!!!!!) százaléka terhes lett, hogy biztosítsák az állásukat. Nagy Britanniában a terhes nőket hihetetlenül védik, szóval stratégiailag egy jó lépés.

Alig van az étteremben olyan lány, aki nem növekvő hassal közlekedne. Az egyik fekete afrikai lánynak ez lesz a negyedik gyereke, pedig még csak 25 éves.

Megírtam a reportomat. Elszégyeltem magamat, hogy nem úgy írok angolul segédlet nélkül, mintahogy illene 6 év kinttartozkodás után. Megszoktam, hogy otthon írok, és hogy keresgélek közben az interneten, meg nyitva vannak a szótáraim, meg körbe vagyok véve egyéb könyvekkel, amikben a kifejezéseket aláhúztam ceruzával.

Végre végeztem.

Az irodából kiléve a szokásos tülekedés fogadott. A Főnök mogorván bámult rám. Úgy éreztem magamat mint egy filmes akcióhős zsaru, akinek a felettese elé kell járulnia, hogy elmagyarázza, hogy miért tátong egy hatalmas kráter a város felének a helyén. A Tanuvallomásomat úgy kapta ki a kezemből, mint egy éhes főszerkesztő a címoldal szövegét a leadási határidő elötti öt percben (ööö, régi szerkesztőség, itt nyomtatott formában adják le a cikkeket, nem emailben. ööö, egy visszamaradott országbéli szerkesztőség)

A Főnök morgott valamit. Elolvasta az elejét, meg a végét. (Persze jó hosszúra sikeredett, mit várt egy bestsellerregényírótól?) Az a hír járja, hogy Hollywoodban olvasnak így forgatókönyveket. Csak az eleje meg a vége számít. Meg az oldalszám. Meg is látszik egykét amerikai filmen...

Farkasszemet néztünk a művelet végén. Tudtam, hogy végem van.

- Matt, menj segíteni E-nek!

Mentem is, mint a villám. Minnél távolabb tőle. Még akkoris, ha ez azt jelentette, hogy közelebb E-hez. A portugál kollégánkhoz. Két portugállal dolgozom együtt, az egyik Johnny, aki a legjobb fej az egész világon, a másik... E. Az ellenpólus.

E. Néha bejön dolgozni, néha nem. Olyan barát, aki mellett nincs szükséged ellenségekre. Úgy viselkedik mint egy menedzser, és nem csinál semmit. 20 percekre eltűnik, hogy ne kelljen a vendégeket kiszolgálnia. Ilyenkor keres valamit. Néha meg is találja. Főleg amikor előzőleg ő tette el valahová. Problémákat csinál, amit jelent a főnökségnek, majd később megoldja olyan szöveg kiséretében, hogy "nem tudom, hol lennétek, ha én nem volnék itt segíteni". Passzióból elküldi az új "munkaerőközvetítő ügynökségi emberkéket" (na ezt jól ideírtam. idézőjelbe is teszem.), hogy csináljanak ezt meg azt, amit természetesen neki kellene elvégeznie. Azok meg csinálják, mert hogy nem tudják, hogy E nem főnök, csak egy közüllünk, akinek mentális problémái vannak.

A B-L ügyet holnapra halasztották.

E pedig felajánlotta, hogy segít.

Az ügy egyre kacifántosabb lesz.

(Vége a 2. epizódnak)

Szokasos hetfoi napnak indult a reggel. Tomegek a metron, tomegek az irodaepuletem foldalatti bejaratanal, tomegek a 3. emeleti kavezomnal. A normalisnak mondhato 50 meteres sor helyett Kinaig alltak a nyakkendos uzletemberek. Engem megszeppentett a latvany, oket nem. Ki beszelt a mobiltelefonjan, ki irt az aktakotegeibe, ki csevereszett a kollegaival. 

Szeretem oket. Tobb mint 3 eve dolgozom itt, es egyszer nem lattam egyetlen angolt sem kiborulni. Miattuk tartottam meg ezt az allast ilyen sokaig. Turokepesseguk Buddhaeval vetekszik, nem alszanak mint Stephanie Meyers vampirjai, es az eszuk vag mint a borotva. Csak meseld el nekik, hogy milyen bajba keveredtel a hetvegi bulik alkalmaval, vagy azt hogy az orszagodban vallalkozast inditasz, ok abban a minutumban "brainstormingot" tartnak, vagyis elomlesztenek az otleteikkel.

Na a kiszolgalo szemelyzettel mar teljesen mas a helyzet. A brit atlaghoz kepest keveset fizeto ceghez (8-10 font per ora) csak kelet-europaiak jelentkeznek. Ez meg nem lenne baj, ha nem hoznak magukkal a kulturajukat. Megmagyarazom: csak allj egy keveset a kavezo pultjanak a belso oldalan, majd setalj at az asztalokhoz, ahol a vendegek (customer-ek) foglalnak helyet. Mintha a TV-csatornat valtanal. Egyiken a Sopranos cimu maffia sorozat megy mig a masikon a Csengetett mylord.

A draga egyetemeken vegzett brokerek kacifantos mondatokban 15 kotetes bovitett kiadasu szotarokban is nehezen fellelheto szavakkal fejezik ki, hogy szombaton a sarga foldig leittak magukat, mig mi, a vendeglatosok szimpla 2 szavas mondatoknak nem nevezheto csokevenyeket durva akcentussal morogva lokjuk oldalba egymast.

A mai nap pedig egyfajta tetopont volt. Aki olvasta a konyvemet, a Londoni Naplo-t, az tudja, hogy szeretem ha kaosz vesz korul. Hat a mai nap maga volt a mennyorszag. A sziciliai gyerek, akit en Butcher-nek becezek (o is engem, amugy, de ez egy masik tortenet) egy hirtelen fordulattal foldhoz vagta a tejes kancsot. Egy liter forro, habos tej csapodott fel a terdunkig. 

A teljes menedzsment korulottunk forgott, olyanok is, akiknek annyi ev utan sem tudom a nevet, mert minden szokoevben dugjak ki a fejuket az irodajukbol. A felhokarcolomban tobb mint 10 000 dolgozo van plussz a vendegeik. Rajuk van 4 kavezo, 1 etterem, 1 szendvicsbar.

Na, ma egy penztargep mukodott.

A portugal "mindenkikedvence" Johnny volt a szerencses, hogy a rovidebbet huzza, es igy bebizonyithatta a ratermettseget. Izzatt mint a lo. Csorgott rola a viz, mintha a lila egyenruhajaban allt volna a zuhany ala. Tobb szaz embernek a megrendeleset kellett kiszamlaznia. A magyarokrol tudja a vilag, hogy baratsagosak es megbizhatoak, es en is ennek az imazsnak a tukreben mogealltam, es nem zavartam a kapkodasaban. Utotte a kasszat mint ahogy az elso vilaghaborus katona morzezza a veszjelet. En meg nyugottan, bar vigyazva, nehogy megegessem a szamat a forro teaval, szorcsolgettem a reggeli earl grey-emet. 

Ha valamit elakarsz rejteni, tedd jol lathato helyre. Igy voltam en is a surgolodo bandam kozepen. Johnny csak emelte hatra a vastag papirpoharakat, amig valaki el nem vette tole, es el nem keszitette a filccel rafirkantott jelek szerinti italt.

SC - skimmed capucchino - kapucsino zsirszegeny tejjel.

Mo+3 - mocca extra shot - dupla mokka 

stb stb. oldalakon at sorolhatnam.

2 perc telt el azota, hogy elkezdtem a munkamat. Iszom az earl grey-t. Kapok helyzetjelentest, miszerint Ernestas es Ed hianyzik. Januar leven, mindenki visszatert a szabadsagbol, hipererosre feltoltodve. Csucsforgalom. 

Ah!

Ehhez nem eleg a tea. Bevetem magamat a forgatagba, es neki allok kavekat csinalni Butcher-rel. Az elso termeszetesen az enyem. Espresso machiatto. Benyomom. Kozben mar het pohar sorakozik a mi pultreszunkon. B forralja a tejet, en meg csinalok minden egyebet. B 35 eves es hihetetlenul gyors. Szoval majdnem olyan mint en. Meg egy kicsit igyekszik talan utol er. Szeretek vele dolgozni. Kulonosen azert mert a legnagyobb fejetlensegben sem vesziti el a humorat. Szarkasztikus mint en. Fotema, hogy itthagyja ezt a melot. Talan most. Talan penteken. Mindegy. Nevetunk. Tucatjaval kapjuk Johnny-tol a poharakat, es mi fennakadas nelkul varazsolunk belejuk latte-kat, kapucsinokat, americanokat.

A sor persze egyre gyulik. Mintha fel Anglia itt varokozna a pult mogott. 4-es sor. Bekigyozik az etterembe. Mosolygo arcok. Nehanyan integetnek. Ismerjuk a nagyreszuket nevszerint.

Jon a fonok: - Ki megy szunetre?

Melleugrok: - Ha nem jelentkezik senki, akkor en.

Felkapom a meg felig ures teamat, es eltunok a szinrol, mielott meg barki barmit is szolhatna. Mennem kell a masik epulet konyvtaraba, mert SMS-t kaptam: megerkezett Anita Blake: Burnt Offerings, amire mar olyan regota vagytam. 

(Well, pentek ota. De meg kell jegyeznem, hogy a londoni nyuzsgesben az ido tizszer olyan gyorsan repul, mint Magyarorszagon)

--

Otthon: Aludtam egy orat. Masfel orat edzettem a szendvicsbar menedzserevel. Szeparcu, molett angol lany. Eros, akar egy traktort arrebb tolna. De azert en sem teljesitettem rosszul. Elfaradtam persze. Kenyszeritenem kellett magamat, hogy felebredjek. Tanuvallomast kell irnom, mert Butcher es a Lengyellany egymasnak esett egy ilyen szovaltas kisereteben: - B...meg, erted, b...meg. Na, ezt erted, latom.

En semmi kulonoset nem veltem felfedezni ebben a szovaltasban. Ugyolyan mint a napi tobb szaz ami lezajlik koztunk. Csak mivel egyetlen penztargep mukodott csak, es a teljes menedzsment lent volt a kavezonkban, ok hallottak. Meg a Lengyellany jelentette. Holnap lesz egy nagy Nyomozas az ugyben. Gondolom kiosztanak nehany fegyelmit.

Mint a legoregebb barista (mindjart 4 eve vagyok ott) valahogy mindig en vagyok a tanu. Meg valamiert mindig en kerulok a show legkozepebe.

Lehet, hogy le szokhatnek a teazasrol, es helyette a raktarban rejtozkodhetnek.

Tobbet holnap, a Vizsgalat utan.

Sziasztok